...valami ilyesmit mondott az egyik résztvevő legutóbbi vezetőképző programunkon. Az egészségügyben dolgozó cég hét felsővezetője szánta rá hétvégéjének nagyobb részét arra, hogy a rájuk szabott képzésünkkel keressen válaszokat arra a kérdésre: hogyan lehetne hatékonyabb a belső és a külső kommunikációjuk.

Remekül lehetett velük dolgozni. Mindannyian szerették volna ezt a problémát gyorsan megoldani. Ahogyan annyi más cég, ők is változáson estek át: növekedésük miatt megháromszorozódott munkatársaik létszáma. Azelőtt viszonylag kicsi, családiasan működő cég voltak, mindenki ismert mindenkit. Most már sok az önálló terület, így a kommunikáció sem úgy működik köztük, mint régen.

Milyen problémákkal szembesültek? Például:

  • a labor az épületben fizikailag is elzárva működik. A laborosok mostohagyereknek érzik magukat, a többiek meg azt látják, hogy „ezek” nem is köszönnek, folyton bajuk van, és ha egyáltalán megszólalnak, azt elég gorombán teszik
     
  • vannak olyan feladatok, amelyeket senki nem érez a magáénak, és nehezen akad, aki megoldja őket
     
  • sokkal kevesebb idő jut a felsővezetőknek „csak úgy” beszélgetni, ami azelőtt sok olyan problémát megoldott, aminek különben következménye lett volna
     
  • bár a cégben kifejezetten elvárják a „nyitott ajtó” nyitva tartását, mégis sokan – különböző ürügyekkel – becsukják
     
  • a céges vacsorára – amelyet éppen ezek miatt rendeztek nemrég – csak a munkatársak harmada jött el, de közülük is többen elmentek fél óra után.
     
  • az ügyfélkommunikáció is sántikál: ha – nem túl gyakran, de mégis – reklamál egy ügyfél, és még dühös is, előfordult, hogy ilyen választ kapott: „Honnan tudjam? Fogalmam sincs.”

Két napunk volt rá, hogy eredményre jussunk. Bulcsu kollégámmal ketten dolgoztunk a csoporttal, több emlékezetes pillanatot is átéltünk. Megerősödött bennünk, hogy a legjobb képzéseink azok, amiken a csoport maga dönti el, miről mennyi szó essen. Élvezetes volt látni, hogy a hét rátermett vezető hogyan hozza létre a saját megoldásait, hogyan ijednek meg, amikor látszólag vita van közöttük, és hogyan könnyebbülnek meg, amikor megtapasztalják, hogy ezek az ütközések, viták fontos és jó dolgokat szülnek.

Vezetői programjaink forgatókönyvén sokat dolgozunk előre. Fontosabb azonban, hogy „JELEN” legyünk, és a terv csak amolyan horgony legyen, amihez, ha elsodródnánk, vissza tudjuk húzni a hajónkat. A megoldás ugyanis mindig náluk van, nem nálunk. Mi csak ajtókat nyitunk ki, de ők döntik el, hogy melyiken lépnek be.

Barra Mária - A BARRA™ Intézet szakmai vezetője

Comment