A képzés célja

A tárgyalás az egyik leggyakrabban előforduló, egyben legfontosabb üzleti szituáció. Üzleti sikerességünk szempontjából létfontosságú, hogy tárgyalásaink számunkra kedvező eredménnyel záruljanak. Nyilvánvalóan ugyanez a célja a tárgyalópartnereknek is, ő is a maximális eredményt szeretné elérni – a maga számára. Ez a két alapvetően különböző érdek összeegyeztethetetlennek tűnik, pedig valójában nem az. Annyi a feladat csupán, hogy megtaláljuk a kölcsönösen előnyös tárgyalási végeredményt. Képzésünk során megmutatjuk, hogy ez nem is olyan lehetetlen feladat, ahogyan sokan gondolják.

Várható eredmény

Miközben a résztvevők megtanulják irányítani a tárgyalást, azt is megértik, hogyan érhetnek el több eredményt úgy, hogy közben a partnerrel megmaradjon, sőt tovább épüljön a kapcsolat. Képesek lesznek nyertes-nyertes helyzet kialakítására, illetve kölcsönösen előnyös tárgyalási végeredmény elérésére, ennek következtében javul a kapcsolat a partnerekkel, ügyfelekkel, beszállítókkal.

Kinek ajánljuk?

Értékesítőknek, üzletkötőknek, ügyfélkapcsolati munkatársaknak, pénzügyeseknek, beszerzőknek, üzemeltetőknek, akik az ügyfelekkel, pénzügyi partnerekkel, beszállítókkal, szolgáltatókkal rendszeresen tárgyalnak, és ezek során szeretnének kezdeményezőbbek, hatékonyabbak, meggyőzőbbek lenni, illetve képessé válni a legjobb tárgyalási végeredmények kialakítására és a tárgyaló partnerrel való elfogadtatására.

Rövid tartalom

A céltudatos tárgyalás lépései. Mikor kell tárgyalni, és mekkora a tárgyalási felület? A cél meghatározása: mit szeretnék elérni? Felkészülés, megtárgyalás és befejezés gyorsan (de a részletekre is ügyelve). Reaktív és proaktív felek. Csapdák gyakorlott tárgyalóknak. Az agresszivitás diszkrét bája. A tárgyalási stílus és a tárgyalás eredménye. Win-win szituációk. A siker titka: a gyakorlás és a háromig számolás művészete.

A képzés két napos, csoportlétszám 8-12 fő. A képzést megelőzően a CQ Teszt™ felvétele szükséges.
A képzést követően 3 alkalmas sms-alapú utánkövetés a résztvevőknek. (2017. 1. negyedévében térítésmentes.)

Oktatók

Mária.png

Barra Mária Ph. D. (LinkedIn)
vezető tanár, coach

A Barra Kommunikációs Intézet vezető tanára, 30 éves rádiós bemondói és műsorvezetői tapasztalattal rendelkezik. Szakterülete a beszédtechnika.

Szádvári Judit (LinkedIn)
képzési vezető, oktató

10 éve erősíti a Barra Kommunikációs Intézet oktatói csapatát. Szakterülete a konkrét, világos, „koszok” nélküli kommunikáció, illetve a sportkommunikáció.