Vannak problémák, amiket kifejezetten hasznos kivinni a falainkon kívülre

Comment

Vannak problémák, amiket kifejezetten hasznos kivinni a falainkon kívülre

...valami ilyesmit mondott az egyik résztvevő legutóbbi vezetőképző programunkon. Az egészségügyben dolgozó cég hét felsővezetője szánta rá hétvégéjének nagyobb részét arra, hogy a rájuk szabott képzésünkkel keressen válaszokat arra a kérdésre: hogyan lehetne hatékonyabb a belső és a külső kommunikációjuk.

Remekül lehetett velük dolgozni. Mindannyian szerették volna ezt a problémát gyorsan megoldani. Ahogyan annyi más cég, ők is változáson estek át: növekedésük miatt megháromszorozódott munkatársaik létszáma. Azelőtt viszonylag kicsi, családiasan működő cég voltak, mindenki ismert mindenkit. Most már sok az önálló terület, így a kommunikáció sem úgy működik köztük, mint régen.

Milyen problémákkal szembesültek? Például:

  • a labor az épületben fizikailag is elzárva működik. A laborosok mostohagyereknek érzik magukat, a többiek meg azt látják, hogy „ezek” nem is köszönnek, folyton bajuk van, és ha egyáltalán megszólalnak, azt elég gorombán teszik
     
  • vannak olyan feladatok, amelyeket senki nem érez a magáénak, és nehezen akad, aki megoldja őket
     
  • sokkal kevesebb idő jut a felsővezetőknek „csak úgy” beszélgetni, ami azelőtt sok olyan problémát megoldott, aminek különben következménye lett volna
     
  • bár a cégben kifejezetten elvárják a „nyitott ajtó” nyitva tartását, mégis sokan – különböző ürügyekkel – becsukják
     
  • a céges vacsorára – amelyet éppen ezek miatt rendeztek nemrég – csak a munkatársak harmada jött el, de közülük is többen elmentek fél óra után.
     
  • az ügyfélkommunikáció is sántikál: ha – nem túl gyakran, de mégis – reklamál egy ügyfél, és még dühös is, előfordult, hogy ilyen választ kapott: „Honnan tudjam? Fogalmam sincs.”

Két napunk volt rá, hogy eredményre jussunk. Bulcsu kollégámmal ketten dolgoztunk a csoporttal, több emlékezetes pillanatot is átéltünk. Megerősödött bennünk, hogy a legjobb képzéseink azok, amiken a csoport maga dönti el, miről mennyi szó essen. Élvezetes volt látni, hogy a hét rátermett vezető hogyan hozza létre a saját megoldásait, hogyan ijednek meg, amikor látszólag vita van közöttük, és hogyan könnyebbülnek meg, amikor megtapasztalják, hogy ezek az ütközések, viták fontos és jó dolgokat szülnek.

Vezetői programjaink forgatókönyvén sokat dolgozunk előre. Fontosabb azonban, hogy „JELEN” legyünk, és a terv csak amolyan horgony legyen, amihez, ha elsodródnánk, vissza tudjuk húzni a hajónkat. A megoldás ugyanis mindig náluk van, nem nálunk. Mi csak ajtókat nyitunk ki, de ők döntik el, hogy melyiken lépnek be.

Barra Mária - A BARRA™ Intézet szakmai vezetője

Comment

Comment

Mini-interjú Kertész Gergő kollégánkkal

Mikor fogalmazódott meg benned először, hogy taníts?
Ez teljesen esetleges dolog volt nálam. Bölcsész képzésre jártem és pénzre volt szükségem egyetemistaként. Először megtanultam a weblapkészítés alapjait, mert könnyű volt vele munkát szerezni. Aztán egyszercsak megkérdezték az ELTE média szakán, hogy nem tartanék-e webszerkesztés gyakorlatot más diákoknak. Sokak szerint jól magyaráztam, úgyhogy jó ötletnek tűnt, így elkezdetem webszerkesztési alapismereteket tanítani. Ott jöttem rá, hogy én ezt szeretem csinálni.

 Kertész Gergely / fotó: Ádám Kata

Kertész Gergely / fotó: Ádám Kata

Lassan 14 éve oktatsz, ennyi idő után mi az, ami leginkább motivál?
Egyfelől maga az együttlét és az interakció, az hogy egymásra figyelünk. Másfelől szeretem megmutatni másoknak ami engem lelkesít. Olyan vagyok, aki szereti hirdetni az igét is, de a valódi célom, hogy egy beszélgetést hozzak létre.

A tanítás, trénerkedés rengeteg enrgiát ad, de sokat is kíván. Mivel szoktál feltöltődni?
Leginkább sziklamászással, természetben való semmittevéssel, jó ételekkel és további tanulással.

Mi volt az első tréneri, oktatói élményed, hogyan sikerült? 
Mint mondtam, életemben először webszerkesztést tanítottam és csak annyira emlékszem, hogy az első pár alkalommal nagyon izgultam, de aztán rájöttem, hogy minél inkább kiszállok a „tanár megmondja” szerepből, minél inkább együtt fedezünk fel valamit a diákokkal annál jobb lesz mindenkinek. De a legemlékezetesebb talán az volt mikor érvelést, logikát és meggyőzéspszichológiát kezdtem tanítani a BME-n. Ott jöttem rá, hogy ahhoz, hogy jó tanár legyek nem kell mindent tudnom, elég, ha eleget tudok, ami a legnagyobb megkönnyebbülés a tanárnak és valószínűleg a diákoknak is. A kapcsolat és a jelenlét sokkal fontosabb. Ezt hamar megmutatta az is, hogy egyre többet kerestek meg a témák iránt érdeklődő hallgatók.

Minden oktatónak megvan a maga stílusa, hogyan jellemeznéd a tiédet?
Támogató, nagyon figyelek a többiekre. Ugyanakkor intellektuális vagyok, nagyon fontos számomra, hogy legyen világosság.

Mi a katarzis számodra ebben hivatásban? 
Az, ha tudok mutatni valamit, ami másokat fellelkesít.

Mit gondolsz, ha a volt tanítványaid csak egyetlen jelzővel jellemezhetnének, mi lenne az?
Türelmes.

Mi vonzott a BARRA Intézethez?
A családias légkör, a lehetőség arra, hogy aránylag kötetlen keretek között dolgozzak.

Ha kapnál egy évnyi fizetést, és egy balatoni nyaralót, hogy írj egy könyvet kommunikációs témában, mi lenne a címe, miről szólna? 
„Figyelem és együttműködés” – A kommunikáció a figyelemnél kezdődik. A figyelem felkeltésénél és a közös perspektíva kialakításánál. Ebben nagy szerepe van a türelemnek és a nyitottságnak. Gyakori, hogy éppen itt az első lépéseknél siklik ki minden és veszítjük el az együttműködés lehetőségét. Az együttműködésnél pedig nincs nagyobb emberi erőforrás.

Comment

Jó úton jársz, amikor a New York Times úgy jellemzi a termékedet, hogy "kriminálisan egyszerű"

Comment

Jó úton jársz, amikor a New York Times úgy jellemzi a termékedet, hogy "kriminálisan egyszerű"

Megjelent egy cikk tegnap a New York Timesban, amiben egy TimeHop nevű appot dícsér az író. Konkrétan úgy fogalmaz, hogy az applikáció egy kriminálisan egyszerű premisszára épül.

Arra egyébként, hogy hozzáférést adsz neki a fotóidhoz, Twitter és Instagram feededhez, és az app elkezdi felszínre hozni az általad már rég elfeledett digitális szemetedet, egy, két, három, vagy akár 10 évvel ezelőttről. Napi egy-egy emlékmorzsát hoz fel neked, általában reggel, te pedig rácsodálkozhatsz, hogy nahát nahát, mik nem történtek veled régen. Innen a név is: Time Hop... ugrálás az időben. 

Mindezt egy mai facebook beszélgetés kapcsán emeljük témává, amiben az app kitalálója, és a nagysikerű TimeHop cég alapítója, Jonathan Wegener reagál egy barátja kommentjére:

  Lee Semel:  Tetszik, hogy úgy jellemezték, hogy "kriminálisan egyszerű premisszára" épül  Jonathan Wegener:  Hahaha, nekem is, ez a célom minden termékkel amin dolgozom! 

Lee Semel: Tetszik, hogy úgy jellemezték, hogy "kriminálisan egyszerű premisszára" épül
Jonathan Wegener: Hahaha, nekem is, ez a célom minden termékkel amin dolgozom! 

Közületek is sokan dolgoznak valamilyen terméken, szolgáltatáson, cégen. És valószínűleg ti is örülnétek, ha egy NYT újságíró úgy jellemezné a terméketeket, hogy az kriminálisan egyszerű. Unalomig ismételt, mégsem eléggé ismételhető tétel a részünkről, hogy NEM A LEGJOBB TERMÉKEK NYERNEK. És nem a legjobb termékek terjednek el a világban. Hanem azok, amiket az emberek a leggyorsabban megértenek. 

A TimeHop esetében jó a névválasztás. És jó az ígéret is, hiszen mindannyian tele vagyunk digitális szeméttel, a TimeHop pedig ebből csinál újrahasznosított, általában szívmelengető tartalmat. (Igen igen, ezt a Facebook is elkezdte, reggelente emlékeztet a régi fényképeidre, bejegyzéseidre... nem találnátok ki, hogy honnan jött nekik az ötlet. Pontosan! A TimeHoptól csórták.

 Fotó credit: Jonathan Wegener, Fb 

Fotó credit: Jonathan Wegener, Fb 

Jonathant egy régebbi Smart Mobile konferenciának köszönhetően ismertük meg, ott adott elő, akkoriban indult a TimeHop, egy klasszikus new yorki startupként. Ezt nemrég otthagyta, elcsábította őt a Snapchat, de egy év után nemrég kiugrott, és most tudatosan nem csinál semmit. Érdemes figyelni rá, mert ahogy mondta a facebookon is: "Hahaha, nekem is, ez a célom minden termékkel amin dolgozom!" Eddig a legtöbb dolog, amin dolgozott, kriminálisan egyszerű lett. És elég jól működött. Lehet rá számítani, hogy hamarosan visszatér valami újdonsággal. 

Ennek az egész kis sztorinak tehát a konklúziója: egyszerüsítsétek addig a terméketeket, szolgáltatásotokat, ötleteteket, hogy a NYT újságírója kriminálisan egyszerűnek tartsa azt. És akkor tudni fogjátok, hogy jó úton jártok. (A TimeHop 14M USD kockázatitőkét kapott, utolsó hírek szerint 16M felhasználója volt. A Facebook lépése nyilván nekik sem kedvezett.)
 

Comment

Rossz csapat nincs, csak rossz vezető.

Comment

Rossz csapat nincs, csak rossz vezető.

Az amerikai haditengerészet kommandós egysége, a Navy Seals kiképzőtáborának első nyolc hete maga a pokol. A jelentkezők kétharmada már itt kiesik. Egy csónakkal végrehajtott versenyszám során ezen a képzésen az oktatók egy érdekes kísérletet csináltak.

Hat csapat szállt versenybe egymással a győzelemért. Az első öt kör világos eredményt hozott: az A. csapat sorban minden versenyt megnyert, az F. csapat pedig zsinórban ötször futott be utolsó helyen. Látva az eredményeket, az instruktoroknak eszébe jutott valami. Mi lenne, ha fognák az A. csapat vezetőjét, és átültetnék az F. csapat hajójába? 

navy seals.jpg

Találjátok ki, mi történt! A következő versenyt az F. csapat nyerte meg. És a következőt is. És a következőt is. Nem azért történt tehát mindez, mert a csapattagok nem voltak elég jók. Hanem mert az F. csapat új vezetője nem tolerált semmit, csak a csapattagok teljes odaadását. A teljesítményével új szinvonalat mutatott, jócskán megemelve társai teljesítményét is. 

Az itt idézett történet az Extreme Ownership c. könyvből származik, amit Jocko Willing, volt Navy Seal parancsnok írt. 

Hmm. Lehet, hogy nincsenek rossz csapatok, csak rossz vezetők vannak? 

Comment

Comment

Ismerd meg kollégáinkat: mini-interjú Szádvári Judittal

Mikor fogalmazódott meg benned először, hogy taníts?
Apukám tanár, szerettem beülni az óráira, a tanári szobában lebzselni. Volt otthon egy pici
táblám és egy hosszú mutogató pálcám, amikkel sokszor játszottam tanárosat. Tehát már
korán megfogalmazódott a gondolat. Később elvégeztem a magyartanári szakot, de nem
gondoltam, hogy magyartanár leszek. Újságíró szerettem volna lenni és kiegészítésnek
szántam, hogy közelebb kerüljek a magyar nyelvhez és a kultúrához. Az iskolai tanítási
kereteket túl kötöttnek tartottam. A Kommunikációs Főiskolán ismerkedtem meg ezzel a
tanítási műfajjal, intenzíven 2-3 napig dolgozunk egy problémán és burokban, téthelyzet
nélkül gyakorolhatunk. Nagyon tetszett. És jobban szeretek együtt dolgozni a
„tanítványokkal”, mint kiállni és mondani a tutit, majd szigorúan számon kérni.

 Judit, egyik versenyén...

Judit, egyik versenyén...

 

10 éve oktatsz, ennyi idő után mi az, ami leginkább motivál?
A pénz. Viccelek. Az emberek. Mikor azon gondolkoztunk szüleimmel, mi legyek, merre
tanuljak tovább, egyetlen kikötésem volt. Emberekkel szeretnék együtt dolgozni. Most is ezt
szeretem a legjobban. Elindulunk valahonnan és 2-3 nap alatt hatalmas csodák történnek,
komolyan néha életek változnak meg a szemed előtt és ez csak a kommunikáció. Jó ennek a
részese lenni.

A tanítás, trénerkedés rengeteg energiát ad, de sokat is kíván. Mivel szoktál feltöltődni?
Sporttal. Triatlonozom (úszás, kerékpár, futás) és ez teljesen kikapcsol. Az, hogy a szabadban
vagyok, szép helyeken, teljesen feltölt. Szeretek a szellemi munka után testben is elfáradni.

Mi volt az első tréneri, oktatói élményed, hogyan sikerült?
Egy általános iskola tanárait kellett coacholni. Felvettük videóra ezt az első szereplést. A
szívem a tokomban dobogott. Visszanéztem gyorsítva, a névtábla a mellkasomon hullámzott.
De nagyon jól sikerült. Egy embert leszámítva, aki kiszúrta a kamerát, ami engem vett, nem
sejtették, hogy ez az első szereplésem.

Minden oktatónak megvan a maga stílusa, hogyan jellemeznéd a tiédet?
Én elég pragmatikus vagyok. Szeretem a megfogható dolgokat, ezért nagyon fontosnak
tartom, hogy elvihető és használható tudást adjunk, nem mindenkinek ugyanazt, de
mindenki találja meg a számára leghasznosabbat. Fontos, hogy a változás elinduljon.
Emellett támogató is vagyok. Tudom, hogy egy – egy szituáció mennyire stresszes. És
mindent elkövetek, hogy ezeket a helyzeteket megkönnyítsem.

Mi a katarzis számodra ebben hivatásban?
Ha a képzés végére minden a helyére kerül. Ha elkezdik a résztvevők használni a tanultakat
és ettől egészen más benyomást keltenek. Sokkal érthetőbbek legyenek, az menjen át, amit
szeretnének.

Mit gondolsz, ha a volt tanítványaid csak egyetlen jelzővel jellemezhetnének, mi lenne az?Mosolygós.

Mi vonzott a BARRA Intézethez?
Kommunikációt és pedagógiát (magyartanári szakot) végeztem. Itt tökéletes kombinációt
találtam erre a két érdeklődési körre. Izgalmas volt, hogy annyi munkahelyre, annyi
munkakörbe nyerek betekintést. Nekem ez volt az első munkahelyem, de mégis, mintha már
rengeteg helyen dolgoztam volna.

Ha kapnál egy évnyi fizetést, és egy balatoni nyaralót, hogy írj egy könyvet kommunikációs
témában, mi lenne a címe, miről szólna?

A címen még gondolkodnom kell, de motivációról és az önmagunkkal való kommunikációról
szólna. Sport és pozitív kommunikáció egyvelege lenne. Sportolok és edző is vagyok, persze
itt is fontos a szaktudás, a jól felépített edzésterv, taktika, de ez ma már alap. Azt gondolom
a jó teljesítmény 80%-ban hozzáállás és kommunikáció kérdése. A kommunikáció továbbra is
népszerű téma, sokan érzik, hogy fontos, mert megtapasztalták már, hogy milyen az, ha nem
jó. Egyre népszerűbb téma a boldogság kutatása, nem kell magyarázni, hogy miért. És
szerencsére egyre többen sportolnak. Szóval tuti bestseller lenne. :)

Comment

Comment

Ismerd meg kollégáinkat: mini-interjú Gödri Bulcsuval

Mikor fogalmazódott meg benned először, hogy taníts?
Ez a fogalom vagy attitűd, amit a tanítás szó kifejez, egyre távolabb áll tőlem. Sokkal dinamikusabbnak látom ezt a viszonyt annál, hogy nálam van a "Bölcsek köve", a "Megfejtés" a "Válasz" egy-egy önkifejezési krízisre, stb. Inkább a kollektíven katartikus pillanatot keresem, amikor egy-egy erős beszélgetés hevében hirtelen nem is fontos, és nem is lehet pontosan tudni, hogy ki fogalmazott meg egy revelatív gondolatot. 

Lassan 20 éve oktatsz, ennyi idő után mi az, ami leginkább motivál?
Az, amikor valaki visszatalál az őszinte önkifejezés erejéhez, amikor újra felfedezi a kommunikációs stílusát, és hirtelen olyan jelenléttel szólal meg, hogy úgy érzed, muszáj rá figyelned.

Amikor egy intenzív közös munka során valaki ezt a figyelmet megéli, és látod, hogy felrázza a "szerepjátékban" töltött szendergésből ez az élmény, és  úgy megy el a képzésről, hogy tudod, hogy mostantól könnyebben visszatalál ehhez a hanghoz önmagában. 

A tanítás, trénerkedés rengeteg enrgiát ad, de sokat is kíván. Mivel szoktál feltöltődni?
Sok podcastot hallgatok (most épp a 3. évadot Malcolm Gladwell egészen különleges Revisionist Historyjáből).  

Mi volt az első tréneri, oktatói élményed, hogyan sikerült?
A BKI-n tartottam az első érveléstechnika tréningemet. Teljesen le voltam dermedve. Sokat őztem, hebegtem-habogtam, akadoztam. Aztán volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, hogy ez az egész téma fontosabb nekem, mint hogy mit gondolnak rólam mint trénerről. Lehet, hogy most fogok utoljára tanítani, de még figyelnek rám. Elmondhatok valamit, amiről rengeteget tanultam, olvastam és a hasznukra lehet. És onnantól csak azzal foglalkoztam, hogy ezt az üzenetet valahogy lerakjam, mint valami terhet. Nem is tudom, lehet, hogy te is ott voltál ezen az alkalmon - nem emlékszem pontosan. De nem sokkal később beszélgettünk, és elmondtad, hogy mennyire elindított benned valamit az egyik gondolatom. Akkor ettől valahogy megértettem, hogy ez az egész nem rólam szól, hanem ezekről a közös katarzisokról.  

Minden oktatónak megvan a maga stílusa, hogyan jellemeznéd a tiédet?
Inspiratívnak és spontánnak szoktak titulálni az értékelő lapokon, de csak mert lefizetem őket.

Mi a katarzis számodra ebben hivatásban? 
Amikor egy képzésen valaki megtalálja magában a hangját: a saját szerepmentes önkifejezése hangját - amit talán már elveszettnek hitt, vagy amit olyan mélyre rejtett, hogy nem is hitt a létezésében igazán, és hirtelen olyan ereje lesz a mondanivalójának, hogy megáll a kés a levegőben.

Mit gondolsz, ha a volt tanítványaid csak egyetlen jelzővel jellemezhetnének, mi lenne az?
Személyes, közvetlen. (Ezeket szeretném kapni.)

Mi vonzott a BARRA Intézethez?
Nagyon sokat és régóta dolgozunk már együtt, ilyenkor nehéz az ilyesmit szétszálazni. Most azt mondanám, hogy az egyedi fejlesztői szemlélet és a kutatómunkára való igény.

Ha kapnál egy évnyi fizetést, és egy balatoni nyaralót, hogy írj egy könyvet kommunikációs témában, mi lenne a címe, miről szólna? 
Átmennél a Turing-teszten? - valami ilyesmi címet adnék. Megtanultunk üzenet nélkül beszélni és nem figyelni. Ez egy teljesen új kommunikációs helyzet, ami teljesen új kihívások elé állítja az önkifejezést. Erről nagyon szívesen írnék.  

Comment

Összejönni, együtt maradni, és együtt is dolgozni: ez a siker

Comment

Összejönni, együtt maradni, és együtt is dolgozni: ez a siker

A közelmúltban egy HR-es megkérdezte tőlem: miért döntöttünk e mellett a pálya mellett, miért szeretünk embereket képezni? Azt, hogy szeretjük, amit csinálunk, onnan tudhatja, hogy a most futó Supertalk™ csoportunkban ő az egyik résztvevő.

Az élet úgy hozta, hogy egyik ügyfelünknek hála, múlt héten éppen lett egy jó válaszom erre. Másfél napot kaptunk rá, hogy egy ügyfélszolgálatos csapatnak segítsünk az együttműködő, konfliktusfeloldó kommunikáció kialakításában. Ez az egyik kedvenc területünk - asszertivitás néven egyre divatosabb - de nem volt könnyű dolgunk.

A HR úgy érezte, az ügyfelekkel való kommunikációt kell javítani. A résztvevőkkel készült interjúink ugyanakkor mást mutattak: az ügyfelekkel meg tudják oldani a nehéz helyzeteket is, a társosztályokkal, más kollégákkal való belső kommunikációban viszont sok a nehézség. A raktárral is, a sales csapattal is, meg a termeléssel is ugyanaz a probléma:
ezek” nem osztják meg az információt,
ezek” eleve rosszindulatúak, és
ezek” miatt van gond az ügyfelekkel, hiszen direkt nem adják át időben nekik az információkat.

Másfél nap nagyon rövid idő egy csoporttal dolgozni egy ilyen problémán, főleg úgy, hogy „ezeket” senki nem is képviselte a képzésen. 

  "Ahogy a csapat egésze játszik, határozza meg a sikerét. Játszhatnak neked a világ legjobb egyéni sztárjátékosai is, de ha nem játszanak együtt, a klub fabatkát sem fog érni."     – Babe Ruth, a baseball történetének egyik legnagyobb játékosa

"Ahogy a csapat egésze játszik, határozza meg a sikerét. Játszhatnak neked a világ legjobb egyéni sztárjátékosai is, de ha nem játszanak együtt, a klub fabatkát sem fog érni."   
– Babe Ruth, a baseball történetének egyik legnagyobb játékosa

Az első nap délben egy csapat nyűgös és fáradt ügyfélszolgálatos érkezett a képzésre. A hátuk közepére se hiányzott ez a program, nem hittek benne, hogy segíteni tudunk, és az sem használt, hogy délig a teljes napi munkájukat „le kellett tolni”, hogy délután már a képzésen ülhessenek. Szokatlan módon egy közös ebéddel kezdtük, ahol tudtunk kicsit beszélgetni, egy óra múlva kicsit már kíváncsiak voltak. Másfél nap után pedig úgy mentek el, hogy voltak megoldásaik a problémáikra, és azokat ők maguk találták meg. Bulcsu kollégámmal mi „csak” Jelen voltunk mindvégig, ha kellett, eszközöket adtunk, ha kellett, egy kis coachinggal segítettük őket, ha az kellett.

Martin Seligman - a pozitív pszichológia egyik alapító atyja - azt mondja: a tanult tehetetlenség az egyik leggyakoribb akadálya a fejlődésnek. Azt is mondja: a tanult tehetetlenséget át lehet „tanulni” tanult tehetséggé, egy kis segítséggel. 

  “Ha egy szervezet valamennyi tagját rá tudod venni, hogy azonos irányba evezzen, képes leszel dominálni bármilyen iparágat, bármilyen piacon, bármilyen versenytárs ellen, bármikor."    - The Five Dysfunctions of a Team

“Ha egy szervezet valamennyi tagját rá tudod venni, hogy azonos irányba evezzen, képes leszel dominálni bármilyen iparágat, bármilyen piacon, bármilyen versenytárs ellen, bármikor."  
- The Five Dysfunctions of a Team

A tanult tehetetlenség az, amikor megmagyarázzuk: valamit miért nem lehet megcsinálni. Úgysem sikerülhet, hiszen „ezek olyanok”, én meg nem tudok ezen változtatni. A tanult tehetetlenség világában mindenki gyanús, aki nem „mi” vagyunk, és eleve tudjuk, hogy „ezek” „direkt csinálják”. Ebben a paradigmában csakis az „ezek” dolga lenne, hogy változtassanak a viselkedésükön, és tessék nekik időben elvégezni azt, ami a feladatuk. „Mi” ebben a világban teljesen rendben vagyunk, csakis jó szándékkal teszünk bármit, érthetetlen, hogy „ezek” ezt miért nem látják. Az Intézetben mi viszont abban a másik világban hiszünk, amelyben nem léteznek „ezek”, csak „ők. Akik amúgy a munkatársaink, a barátaink, néha a rokonaink.

Így azután minden képzésünkön tulajdonképpen ugyanazt tanítjuk meg a résztvevőknek: egyetlen olyan ember van, akinek a viselkedésén változtatni tudsz, és az te magad vagy. Ezt többnyire sikerül is átadnunk. És amikor sikerül, akkor motivált, tenni akaró emberek mennek el, akiknek vannak eszközeik a változtatáshoz, és ezeket tudják használni is. Ilyenkor van az, hogy az „ezek” átváltoznak, és „ők” lesznek. Hirtelen megmutatkozik a világ az „ők” szemszögéből is. Ráébrednek, hogy ha egymás ellen dolgoznak, akkor a saját munkahelyüket veszélyeztetik. Megértik, hogy ha a saját viselkedésükön változtatnak, akkor „ők” is változnak majd.  

  "Összejönni: jó kezdés. Együtt maradni: haladás. Együtt is dolgozni: siker." -  Henry Ford

"Összejönni: jó kezdés. Együtt maradni: haladás. Együtt is dolgozni: siker."
-
Henry Ford

Bulcsuval fáradtan, mégis feltöltődve zártuk ezt a másfél napot. Egyetértettünk abban, hogy megérte, mert ismét sikerült tennünk valami keveset azért, hogy emberek együtt tudjanak (akarjanak!) működni. Hogy ne a másiktól várják a megoldást, hanem arra fókuszáljanak, amin ők maguk változtatni tudnak. Hogy igyanak egymással egy kávét. Hogy ebédeljenek együtt. Hogy beszéljenek egymással. Vagyis hogy egyszerűen csak kommunikáljanak egymással, minél többet. És hát ezért, ezért az érzésért szeretünk embereket képezni…

Barra Mária - a BARRA™ Intézet vezetője

Comment

Hallottál már okos Hans-ról, a lóról, aki tudott számolni?

Comment

Hallottál már okos Hans-ról, a lóról, aki tudott számolni?

OKOS HANS, A LÓ AKI TUDOTT SZÁMOLNI
Hans egy ló volt, aki tudott számolni. Így kapta az "Okos" jelzőt a neve elé. A tulajdonosa, bizonyos Wilhelm von Osten, egy gimnáziumi matematikatanár volt. Megtanította Hanst összeadni, kivonni, osztani, szorozni. Megmondani az időt. Követni a naptárat. Zenei hangokat megkülönböztetni. Olvasni és betűzni.

okos hans lo

Ha von Osten megkérdezte Hanstól, hogy “Ha a hónap nyolcadik napja kedden lesz, mi lesz a dátum következő pénteken?”, Hans válaszolt patájának dobbantásának számával. A kérdéseket szóban és írásban is fel lehetett tenni. Von Osten bemutatta Hans-t egész Németországban, és soha nem kért belépési díjat. Hans képességeinek híre ment, 1904-ben bemutatták a New York Times-ban. 

DE HÁT HOGYAN?? 
Hans népszerűsége miatt a német oktatási testület kijelölt egy bizottságot Osten tudományos kijelentéseinek kivizsgálására. Carl Stumpf filozófus és pszichológus egy tizenhárom személyes testületet alakított ki, mely a Hans Bizottság (Hans Commission) nevet kapta. A bizottság egy állatorvosból, egy cirkusz vezetőből, egy lovas tisztből, iskolai tanárokból és a berlini állatkert igazgatójából állt. 1904 szeptemberében a bizottság megállapította, hogy Hans teljesítménye mögött nem áll semmilyen trükk.

metakommunikacio

 

A bizottság továbbadta az értékelést Pfungst-nak, aki ellenőrizte a korábban felmért képességek alapjait, oly módon, hogy:

  • Elszigetelte Hanst a nézőktől, hogy azoktól ne kaphasson jeleket
  • A ló mesterén kívül más embereket is használt kérdésfeltevőként
  • Szemellenzővel variálta, hogy Hans láthatja-e a kikérdezőt vagy sem
  • Variálta, hogy a kérdésfeltevő tudja-e a választ előre vagy sem

Jelentős számú vizsgálat után Pfungst azt találta, hogy Hans akkor is eltalálja a helyes választ, ha nem maga von Osten teszi fel a kérdést, ezzel kizárva a csalás lehetőségét. Viszont a ló csak akkor válaszolt helyesen a kérdésre, ha maga a kérdező is tudta a választ és ha Hans láthatta a kérdezőt. Amikor von Osten tudta a helyes választ, Hans 89%-ban tudta a megoldást, de ha von Osten nem tudta a választ, akkor Hans válaszainak csak 6%-a volt helyes.

Ezt követően Pfungst a kikérdező viselkedését vizsgálta meg részletesebben. Bizonyítani tudta, hogy amikor Hans patadobbantásainak száma közeledett a megoldáshoz, a kikérdező testtartása és arckifejezése megváltozott oly módon, hogy az feszültséggel járt együtt. Ez a feszültség megszűnt, amikor a ló az utolsó, helyes dobbantást is megtette. Ez jelezhette Hans-nak, hogy nem kell többet dobbantania.

AZ OKOS HANS EFFEKTUS
Pfungst megfigyelései arra mutattak rá, hogy egy állat gondozója, tanítója tudattalanul is adhat ki olyan jeleket, melyek utalnak az elvárt viselkedésre. Ezen jelenség nagy hatással van pszichológiai kísérletek felépítésére, ugyanis előfordulhat bármilyen olyan esetben, ahol ember, vagy állat a kísérleti alany. Ezért a pszichológia különböző területein gyakran olyan kísérleteket szoktak végezni, ahol az alany nem tudhatja, hogy mik az elvárt viselkedések. 

MINDANNYIAN OKOS HANSOK VAGYUNK, CSAK NEM TUDJUK
Testbeszédünk rengeteg üzenetet közvetít. Egyszerre küldünk, és olvasunk is ilyen jeleket. Kérdés, hogy mennyire tudatosan dekódoljuk, vagy alakítjuk őket. Kérdés, hogy mennyire tudjuk céljaink szolgálatába állítani a testbeszédünket, küldünk-e olyan jeleket másoknak, amik a céljainkkal ellentétes hatást érnek el? Okos Hansról szó lesz a Június 5-én, kedd délután 17:00-kor induló Supertalk képzésünkön is. Ha szeretnéd irányításod alá vonni a tesztbeszédet, és jobban olvasni másokét, gyere el te is kiscsoportos képzésünkre. Ha nem szereted a kiscsoportos képzéseket, akkor vedd meg Dezsényi Péter kollégánk könyvét a témában, a címe: Nem mondod! - A metakommunikáció technikája színészeknek és nem színészeknek

Comment

Ismerd meg kollégáinkat: mini-interjú Barra Máriával

Comment

Ismerd meg kollégáinkat: mini-interjú Barra Máriával

Régi adósságunk, hogy tanárainkkal, kollégáinkkal már a képzés előtt megismerkedhessetek. Ehhez tűnt jó ötletnek egy-egy mini interjú itt a blogon. Elsőként fogadjátok szeretettel Barra Mária válaszait, aztán jönnek majd sorban a többiek. 

Mikor fogalmazódott meg benned először, hogy taníts?

18 évesen egy dolgot tudtam biztosan: soha de soha nem leszek tanár. Apám tanár volt, 2 nagynéném tanár volt, én orvos akartam lenni, gyógyító. Azután bekerültem a Magyar Rádióhoz (ami akkor még az egyetlen rádió volt) és pár év után kaptam egy gyakornokot, akit be kellett tanítanom. A tanítás valahol itt kezdődött nekem. Később azt is észrevettem, hogy valamiért  a riportalanyaim nekem nagyon hamar elmondják azt is, amit nem feltétlenül akartak volna. A rádiózás mellett 1996-ban vállalkozást alapítottam, egy rádiós kolléganőm rábeszélésére elindítottuk a mostani Intézet alapját - egy beszédiskolát. Aztán nagyon hamar kiderült, hogy mást gondolunk fontosnak: ő csak beszédet akart tanítani, én inkább kommunikációt. Akkor értettem meg, hogy egy vállalkozásnak csak egy feje lehet. Szétváltunk békében, én folytattam a kommunikáció irányában, aztán, mire körülnéztem, már rég tanítottam. 

 Mária a kollégáinak mesél. Valóban legyőzte az introvertáltságát. 

Mária a kollégáinak mesél. Valóban legyőzte az introvertáltságát. 

Lassan 21 éve oktatsz, ennyi idő után mi az, ami leginkább motivál?
Kimondani is sok. Fantasztikus érzés, ha sikerül valami hasznosat átadni egy másik embernek, egy csoportnyinak meg végképp. Fantasztikus érzés, amikor beszélsz hozzájuk, és azt látod, hogy csillog a szemük, hogy felnőtt, meglett emberek és akármit kérsz tőlük, megcsinálják, mert bíznak benned. És amikor egy képzés után évek elteltével egyszercsak megkeres valaki, aki addigra már karriert épített, és azt mondja, hogy ez nekem, nekünk is köszönhető, az maga a boldogság. Sok ilyen esetet átéltem már, és remélem, még sokat fogok. És persze nagyon motivál az is, hogy az agykutatás fejlődésével egy csomó sejtésünk mára bizonyított tény, és ez még csak a kezdet. Szóval nemcsak tanítok, hanem tanulok is. Tanulok újat a kommunikációról, és tanulok minden alkalommal a résztvevőktől is valamit, mert mindegyikük más, és mindegyikük izgalmas kihívás. 

A tanítás, trénerkedés rengeteg enrgiát ad, de sokat is kíván. Mivel szoktál feltöltődni?
Hát ez nehéz kérdés. A kollégáim szerint munkamániás vagyok, és félek, hogy igazuk van. Ha lenne időm, festenék, akvarellben már összehoztam 1-2 olyan képet, amit vállalhatónak érzek. Ez nagyon jó kikapcsolódás lenne. Szeretek csak úgy bambulni egy nyári estén az égő tűzbe, olyankor nagyon el tudok lazulni. És jó lenne egy kis idő a babagyűjteményemre, 1900 és 2000 közötti játékbabákat gyűjtök. Vicces, de nekem ez is kommunikáció - szeretem azokat a babákat, akiknek “történetük” van: látom, hogy anya babája volt amivel aztán játszott a kislánya, sőt, olyan is van, amelyik a nagyié volt és aztán a lánya, meg még az unokája is játszott vele. Róluk szívesen írnék egyszer egy könyvet - kommunikációs szempontból. És nagyon szívesen megírnám azt a könyvet is, amiben elmondhatnám mindenkinek, hogyan is működik a valóságban az a roppant bonyolult dolog, amit kommunikációnak hívunk és mi az a kommunikációs intelligencia.

 Egy kép a múltból... Mária 3 évtizeden át volt a Magyar Rádió munkatársa, megkapta a Legszebben Beszélő Rádiós díját is.   

Egy kép a múltból... Mária 3 évtizeden át volt a Magyar Rádió munkatársa, megkapta a Legszebben Beszélő Rádiós díját is.   

Mi volt az első tréneri, oktatói élményed, hogyan sikerült?  
Nahát, ez vicces. Én az első diplomámat már munka mellett szereztem meg, ez egy bölcsész diploma, magyar szakos tanár és népművelő. Az utóbbi az egy ilyen szocreál kitaláció volt, művelődési házak vezetőit képezték. Én mindig azzal viccelődtem, hogy József Attila nyomán majd “egész népemet fogom, nem középiskolás fokon, taní-tani” - és még mindig nem tettem le erről. Ezért is szeretném azt a könyvet megírni.

Először az Apáczai gyakorló gimnáziumban kellett próbatanítást teljesítenem, és úgy adódott, hogy a vezető tanár beteg lett, én meg ottragadtam 3 hónapra. Egy olyan elit-osztályt kaptam, ahol csupa okos gyerek volt, és a reneszánszról tanultunk. 15 éves srácok voltak, én úgy gondoltam, ahhoz, hogy az irodalmat megértsék, kéne egy kis kitekintés más művészetekre is. Vittem egy könyvet a reneszánsz festészetről, az körbejárt az osztályban, és láttam, hogy a fiúk vihognak. Megkérdeztem, mi a vicces, mire nagy nehezen kibökték, hogy azt mondjam meg, vajon Jézus fitymáját eltávolították-e. Elkezdtünk erről beszélgetni, és akkor úgy éreztem: tudok valamit, hogy ezt meg merték kérdezni, és tudtunk róla beszélgetni. Sok évvel később az egyikük az Intézetben is ügyfelünk lett. 

Minden oktatónak megvan a maga stílusa, hogyan jellemeznéd a tiédet?
Azt hiszem, alapvetően introvertált ember vagyok, aki megtanult kommunikálni. Ez nyilván érződik a stílusomon is: nagyon hamar tudok bizalmat kialakítani, de van bennem egy kis távolságtartás. Amíg ez a kettő egyensúlyban van, addig rengeteg muníciót ad, hogy más introvertáltaknak segítsek.
 
Mi a katarzis számodra ebben hivatásban?  
Én sosem használnám ezt a szót, de mindig megrendít, mennyien szenvednek például az introvertáltak közül, azzal, hogy meg akarnak felelni valaminek, amilyenek sohasem lesznek. Amikor sikerül valakit a saját félelmein, megfelelési kényszerén, görcsein átlendíteni, azért mindig hálás vagyok. Ezek ráadásul mindig pofonegyszerű dolgok, amiket én tudok, ők meg nem. de a kedvemért kipróbálják, és amikor megérzik, hogy működik, elkezdik beépíteni, a sajátjukká tenni. Előfordul, hogy valakivel sok év után újra találkozom, és felemelő érzés azt látni, hogy hogyan vált a személyisége részévé, amit nálam tanult. Ez a jutalom. 

Mit gondolsz, ha a volt tanítványaid csak egyetlen jelzővel jellemezhetnének, mi lenne az?
Hiteles.

Mi vonzott a BARRA Intézethez?
Erre egyszerű válaszom van: én hoztam létre. Persze, nem egyedül, azt hiszem, maradandóan csapatjátékos vagyok. És biztos, hogy szerencsém is volt. De ma van Intézet, és remélem, holnap is lesz. Nekem ez minden áldott napon vonzó, emiatt sosem érzem nyűgnek, ha hétfő van és már megint be kell menni a munkahelyemre. Ha annak érezném, abbahagynám.

Ha kapnál egy évnyi fizetést, és egy balatoni nyaralót, hogy írj egy könyvet kommunikációs témában, mi lenne a címe, miről szólna?
A kommunikációs intelligenciáról, és arról, hogyan lehet, és miért érdemes fejleszteni. A címe? Azt hiszem, csak angolul tudom jól megfogalmazni a munkacímét, ami valami ilyesmi: Own Your Story. De a cím nagyon fontos, úgyhogy még gondolkoznék rajta… És a balatoni nyaralóhoz vörösbor is járna?

Comment

Missziónk és miértünk...

Comment

Missziónk és miértünk...

21 éve tartunk kommunikációs tréningeket cégeknek. Coacholunk felsővezetőket. Vezetünk kiscsoportos kommunikációs képzéseket bárkinek, aki hozzánk fordul. Ez elég sok idő arra, hogy letisztuljon, miért is csináljuk, amit csinálunk valójában. Az év eleje óta dolgoztunk azon, hogy akár egyetlen mondatba is beleférjen a miértünk. A mondat, amit megszültünk, a bejegyzés végén olvasható. Előtte álljon itt egy kis háttér a gondolkozásunkról. 

Ha egy csapat minden tagja egy irányba evez, dominálni tud bármilyen iparágat, bármilyen piacon, bármilyen konkurens ellen, bármikor. Amikor ezt cégvezetők meghallják, egyetértőleg bólogatnak, de mindig van bennük valami elkeseredettség is. Mert pontosan tudják, hogy mennyire ritka, hogy ez megtörténik

Nem egy jó szó az, hogy kommunikáció, mert mindnekinek mást jelent. Vagyis igazából nem jelent semmit. Ilyenkor jön jól egy definíció. Számunkra a kommunikáció az ember azon képességét jelöli, amivel kapcsolatait ápolja. Ebből következik, hogy a beszéd, az önkifejezés tulajdonképpen leginkább együttműködni segít nekünk másokkal. Tehát nem mindegy, hogy hogyan beszélünk, hogyan fejezzük ki magunkat, mert a legtöbbünk életében a két legfontosabb terület - a munkahely és a magánélet - egyaránt együttműködést kíván

Nálunk az intézetben mindenkinek megvan a saját kínlódástörténete, kálváriája az együttműködéssel. Nekem például szerelem és millió dolláros cég egyaránt elúszott már azon, hogy nem tudtunk együttműködni. De a BARRA Intézet sikeresebb és sikertelenebb éveinek története is leírható a csapattagok együttműködési - kommunikációs - képességével.

Nem csak a véletlen fújt tehát össze bennünket egy csapattá. Hanem az, hogy akik itt dolgoznak az életük egy pontján eldöntötték, hogy csapatjátékosok akarnak lenni. Hogy együtt akarnak működni másokkal. Hogy úgy akarnak kommunikálni a társaikkal, hogy az a kapcsolataikat erősítse. 

Az emberi létezésünk alapigénye, hogy mások lássanak, halljanak, értsenek minket. És fordítva, hogy minél jobban lássam, halljam, értsem a másikat. Aki szerencsés, ezt egész fiatalon megéli egy-egy üzleti, magánéleti vagy csapat kapcsolatban. Van, aki 20 évet kell várjon rá. Van, aki sosem éli meg.

Mi azért csináljuk amit csinálunk, mert megértettük, hogy ha világosan, inspirálóan és közben végig nyitottan fejezzük ki magunkat - vagyis jól kommunikáljuk a gondolatainkat, érzéseinket, ötleteinket - termékenyebbé, sikeresebbé válnak a kapcsolataink. Sikeresebbé válunk mi magunk is. Legyen szó magánéletről, munkáról, előadásról vagy médiaszereplésről.

Ahogy mondtuk: a kommunikáció az a képességünk, amivel az emberi kapcsolatainkat ápoljuk. A fenti gondolatainkból kiindulva így végül ebben a mondatban találtuk meg leginkább a missziónkat:  

"Csapatjátékosoknak segítünk világosan, inspirálóan és nyitottan beszélni, hogy együtt érjék el céljaikat."

Hát ez a mi miértünk, és ez a mi missziónk. 

Comment