Ismerd meg kollégáinkat: mini-interjú Szádvári Judittal

Mikor fogalmazódott meg benned először, hogy taníts?
Apukám tanár, szerettem beülni az óráira, a tanári szobában lebzselni. Volt otthon egy pici
táblám és egy hosszú mutogató pálcám, amikkel sokszor játszottam tanárosat. Tehát már
korán megfogalmazódott a gondolat. Később elvégeztem a magyartanári szakot, de nem
gondoltam, hogy magyartanár leszek. Újságíró szerettem volna lenni és kiegészítésnek
szántam, hogy közelebb kerüljek a magyar nyelvhez és a kultúrához. Az iskolai tanítási
kereteket túl kötöttnek tartottam. A Kommunikációs Főiskolán ismerkedtem meg ezzel a
tanítási műfajjal, intenzíven 2-3 napig dolgozunk egy problémán és burokban, téthelyzet
nélkül gyakorolhatunk. Nagyon tetszett. És jobban szeretek együtt dolgozni a
„tanítványokkal”, mint kiállni és mondani a tutit, majd szigorúan számon kérni.

Judit, egyik versenyén...

10 éve oktatsz, ennyi idő után mi az, ami leginkább motivál?
A pénz. Viccelek. Az emberek. Mikor azon gondolkoztunk szüleimmel, mi legyek, merre
tanuljak tovább, egyetlen kikötésem volt. Emberekkel szeretnék együtt dolgozni. Most is ezt
szeretem a legjobban. Elindulunk valahonnan és 2-3 nap alatt hatalmas csodák történnek,
komolyan néha életek változnak meg a szemed előtt és ez csak a kommunikáció. Jó ennek a
részese lenni.

A tanítás, trénerkedés rengeteg energiát ad, de sokat is kíván. Mivel szoktál feltöltődni?
Sporttal. Triatlonozom (úszás, kerékpár, futás) és ez teljesen kikapcsol. Az, hogy a szabadban
vagyok, szép helyeken, teljesen feltölt. Szeretek a szellemi munka után testben is elfáradni.

Mi volt az első tréneri, oktatói élményed, hogyan sikerült?
Egy általános iskola tanárait kellett coacholni. Felvettük videóra ezt az első szereplést. A
szívem a tokomban dobogott. Visszanéztem gyorsítva, a névtábla a mellkasomon hullámzott.
De nagyon jól sikerült. Egy embert leszámítva, aki kiszúrta a kamerát, ami engem vett, nem
sejtették, hogy ez az első szereplésem.

Minden oktatónak megvan a maga stílusa, hogyan jellemeznéd a tiédet?
Én elég pragmatikus vagyok. Szeretem a megfogható dolgokat, ezért nagyon fontosnak
tartom, hogy elvihető és használható tudást adjunk, nem mindenkinek ugyanazt, de
mindenki találja meg a számára leghasznosabbat. Fontos, hogy a változás elinduljon.
Emellett támogató is vagyok. Tudom, hogy egy – egy szituáció mennyire stresszes. És
mindent elkövetek, hogy ezeket a helyzeteket megkönnyítsem.

Mi a katarzis számodra ebben hivatásban?
Ha a képzés végére minden a helyére kerül. Ha elkezdik a résztvevők használni a tanultakat
és ettől egészen más benyomást keltenek. Sokkal érthetőbbek legyenek, az menjen át, amit
szeretnének.

Mit gondolsz, ha a volt tanítványaid csak egyetlen jelzővel jellemezhetnének, mi lenne az?Mosolygós.

Mi vonzott a BARRA Intézethez?
Kommunikációt és pedagógiát (magyartanári szakot) végeztem. Itt tökéletes kombinációt
találtam erre a két érdeklődési körre. Izgalmas volt, hogy annyi munkahelyre, annyi
munkakörbe nyerek betekintést. Nekem ez volt az első munkahelyem, de mégis, mintha már
rengeteg helyen dolgoztam volna.

Ha kapnál egy évnyi fizetést, és egy balatoni nyaralót, hogy írj egy könyvet kommunikációs
témában, mi lenne a címe, miről szólna?
A címen még gondolkodnom kell, de motivációról és az önmagunkkal való kommunikációról
szólna. Sport és pozitív kommunikáció egyvelege lenne. Sportolok és edző is vagyok, persze
itt is fontos a szaktudás, a jól felépített edzésterv, taktika, de ez ma már alap. Azt gondolom
a jó teljesítmény 80%-ban hozzáállás és kommunikáció kérdése. A kommunikáció továbbra is
népszerű téma, sokan érzik, hogy fontos, mert megtapasztalták már, hogy milyen az, ha nem
jó. Egyre népszerűbb téma a boldogság kutatása, nem kell magyarázni, hogy miért. És
szerencsére egyre többen sportolnak. Szóval tuti bestseller lenne. :)

Ismerd meg kollégáinkat: mini-interjú Gödri Bulcsuval

Mikor fogalmazódott meg benned először, hogy taníts?
Ez a fogalom vagy attitűd, amit a tanítás szó kifejez, egyre távolabb áll tőlem. Sokkal dinamikusabbnak látom ezt a viszonyt annál, hogy nálam van a "Bölcsek köve", a "Megfejtés" a "Válasz" egy-egy önkifejezési krízisre, stb. Inkább a kollektíven katartikus pillanatot keresem, amikor egy-egy erős beszélgetés hevében hirtelen nem is fontos, és nem is lehet pontosan tudni, hogy ki fogalmazott meg egy revelatív gondolatot. 

Lassan 20 éve oktatsz, ennyi idő után mi az, ami leginkább motivál?
Az, amikor valaki visszatalál az őszinte önkifejezés erejéhez, amikor újra felfedezi a kommunikációs stílusát, és hirtelen olyan jelenléttel szólal meg, hogy úgy érzed, muszáj rá figyelned.

Amikor egy intenzív közös munka során valaki ezt a figyelmet megéli, és látod, hogy felrázza a "szerepjátékban" töltött szendergésből ez az élmény, és  úgy megy el a képzésről, hogy tudod, hogy mostantól könnyebben visszatalál ehhez a hanghoz önmagában. 

A tanítás, trénerkedés rengeteg enrgiát ad, de sokat is kíván. Mivel szoktál feltöltődni?
Sok podcastot hallgatok (most épp a 3. évadot Malcolm Gladwell egészen különleges Revisionist Historyjáből).  

Mi volt az első tréneri, oktatói élményed, hogyan sikerült?
A BKI-n tartottam az első érveléstechnika tréningemet. Teljesen le voltam dermedve. Sokat őztem, hebegtem-habogtam, akadoztam. Aztán volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, hogy ez az egész téma fontosabb nekem, mint hogy mit gondolnak rólam mint trénerről. Lehet, hogy most fogok utoljára tanítani, de még figyelnek rám. Elmondhatok valamit, amiről rengeteget tanultam, olvastam és a hasznukra lehet. És onnantól csak azzal foglalkoztam, hogy ezt az üzenetet valahogy lerakjam, mint valami terhet. Nem is tudom, lehet, hogy te is ott voltál ezen az alkalmon - nem emlékszem pontosan. De nem sokkal később beszélgettünk, és elmondtad, hogy mennyire elindított benned valamit az egyik gondolatom. Akkor ettől valahogy megértettem, hogy ez az egész nem rólam szól, hanem ezekről a közös katarzisokról.  

Minden oktatónak megvan a maga stílusa, hogyan jellemeznéd a tiédet?
Inspiratívnak és spontánnak szoktak titulálni az értékelő lapokon, de csak mert lefizetem őket.

Mi a katarzis számodra ebben hivatásban? 
Amikor egy képzésen valaki megtalálja magában a hangját: a saját szerepmentes önkifejezése hangját - amit talán már elveszettnek hitt, vagy amit olyan mélyre rejtett, hogy nem is hitt a létezésében igazán, és hirtelen olyan ereje lesz a mondanivalójának, hogy megáll a kés a levegőben.

Mit gondolsz, ha a volt tanítványaid csak egyetlen jelzővel jellemezhetnének, mi lenne az?
Személyes, közvetlen. (Ezeket szeretném kapni.)

Mi vonzott a BARRA Intézethez?
Nagyon sokat és régóta dolgozunk már együtt, ilyenkor nehéz az ilyesmit szétszálazni. Most azt mondanám, hogy az egyedi fejlesztői szemlélet és a kutatómunkára való igény.

Ha kapnál egy évnyi fizetést, és egy balatoni nyaralót, hogy írj egy könyvet kommunikációs témában, mi lenne a címe, miről szólna? 
Átmennél a Turing-teszten? - valami ilyesmi címet adnék. Megtanultunk üzenet nélkül beszélni és nem figyelni. Ez egy teljesen új kommunikációs helyzet, ami teljesen új kihívások elé állítja az önkifejezést. Erről nagyon szívesen írnék.  

Összejönni, együtt maradni, és együtt is dolgozni: ez a siker

A közelmúltban egy HR-es megkérdezte tőlem: miért döntöttünk e mellett a pálya mellett, miért szeretünk embereket képezni? Azt, hogy szeretjük, amit csinálunk, onnan tudhatja, hogy a most futó Supertalk™ csoportunkban ő az egyik résztvevő.

Az élet úgy hozta, hogy egyik ügyfelünknek hála, múlt héten éppen lett egy jó válaszom erre. Másfél napot kaptunk rá, hogy egy ügyfélszolgálatos csapatnak segítsünk az együttműködő, konfliktusfeloldó kommunikáció kialakításában. Ez az egyik kedvenc területünk - asszertivitás néven egyre divatosabb - de nem volt könnyű dolgunk.

A HR úgy érezte, az ügyfelekkel való kommunikációt kell javítani. A résztvevőkkel készült interjúink ugyanakkor mást mutattak: az ügyfelekkel meg tudják oldani a nehéz helyzeteket is, a társosztályokkal, más kollégákkal való belső kommunikációban viszont sok a nehézség. A raktárral is, a sales csapattal is, meg a termeléssel is ugyanaz a probléma:
„ezek” nem osztják meg az információt,
„ezek” eleve rosszindulatúak, és
„ezek” miatt van gond az ügyfelekkel, hiszen direkt nem adják át időben nekik az információkat.

Másfél nap nagyon rövid idő egy csoporttal dolgozni egy ilyen problémán, főleg úgy, hogy „ezeket” senki nem is képviselte a képzésen. 

"Ahogy a csapat egésze játszik, határozza meg a sikerét. Játszhatnak neked a világ legjobb egyéni sztárjátékosai is, de ha nem játszanak együtt, a klub fabatkát sem fog érni."   
– Babe Ruth, a baseball történetének egyik legnagyobb játékosa

Az első nap délben egy csapat nyűgös és fáradt ügyfélszolgálatos érkezett a képzésre. A hátuk közepére se hiányzott ez a program, nem hittek benne, hogy segíteni tudunk, és az sem használt, hogy délig a teljes napi munkájukat „le kellett tolni”, hogy délután már a képzésen ülhessenek. Szokatlan módon egy közös ebéddel kezdtük, ahol tudtunk kicsit beszélgetni, egy óra múlva kicsit már kíváncsiak voltak. Másfél nap után pedig úgy mentek el, hogy voltak megoldásaik a problémáikra, és azokat ők maguk találták meg. Bulcsu kollégámmal mi „csak” Jelen voltunk mindvégig, ha kellett, eszközöket adtunk, ha kellett, egy kis coachinggal segítettük őket, ha az kellett.

Martin Seligman - a pozitív pszichológia egyik alapító atyja - azt mondja: a tanult tehetetlenség az egyik leggyakoribb akadálya a fejlődésnek. Azt is mondja: a tanult tehetetlenséget át lehet „tanulni” tanult tehetséggé, egy kis segítséggel. 

“Ha egy szervezet valamennyi tagját rá tudod venni, hogy azonos irányba evezzen, képes leszel dominálni bármilyen iparágat, bármilyen piacon, bármilyen versenytárs ellen, bármikor."  
- The Five Dysfunctions of a Team

A tanult tehetetlenség az, amikor megmagyarázzuk: valamit miért nem lehet megcsinálni. Úgysem sikerülhet, hiszen „ezek olyanok”, én meg nem tudok ezen változtatni. A tanult tehetetlenség világában mindenki gyanús, aki nem „mi” vagyunk, és eleve tudjuk, hogy „ezek” „direkt csinálják”. Ebben a paradigmában csakis az „ezek” dolga lenne, hogy változtassanak a viselkedésükön, és tessék nekik időben elvégezni azt, ami a feladatuk. „Mi” ebben a világban teljesen rendben vagyunk, csakis jó szándékkal teszünk bármit, érthetetlen, hogy „ezek” ezt miért nem látják. Az Intézetben mi viszont abban a másik világban hiszünk, amelyben nem léteznek „ezek”, csak „ők. Akik amúgy a munkatársaink, a barátaink, néha a rokonaink.

Így azután minden képzésünkön tulajdonképpen ugyanazt tanítjuk meg a résztvevőknek: egyetlen olyan ember van, akinek a viselkedésén változtatni tudsz, és az te magad vagy. Ezt többnyire sikerül is átadnunk. És amikor sikerül, akkor motivált, tenni akaró emberek mennek el, akiknek vannak eszközeik a változtatáshoz, és ezeket tudják használni is. Ilyenkor van az, hogy az „ezek” átváltoznak, és „ők” lesznek. Hirtelen megmutatkozik a világ az „ők” szemszögéből is. Ráébrednek, hogy ha egymás ellen dolgoznak, akkor a saját munkahelyüket veszélyeztetik. Megértik, hogy ha a saját viselkedésükön változtatnak, akkor „ők” is változnak majd.  

"Összejönni: jó kezdés. Együtt maradni: haladás. Együtt is dolgozni: siker."
- Henry Ford

Bulcsuval fáradtan, mégis feltöltődve zártuk ezt a másfél napot. Egyetértettünk abban, hogy megérte, mert ismét sikerült tennünk valami keveset azért, hogy emberek együtt tudjanak (akarjanak!) működni. Hogy ne a másiktól várják a megoldást, hanem arra fókuszáljanak, amin ők maguk változtatni tudnak. Hogy igyanak egymással egy kávét. Hogy ebédeljenek együtt. Hogy beszéljenek egymással. Vagyis hogy egyszerűen csak kommunikáljanak egymással, minél többet. És hát ezért, ezért az érzésért szeretünk embereket képezni…

Barra Mária - a BARRA™ Intézet vezetője

Hallottál már okos Hans-ról, a lóról, aki tudott számolni?

OKOS HANS, A LÓ AKI TUDOTT SZÁMOLNI
Hans egy ló volt, aki tudott számolni. Így kapta az "Okos" jelzőt a neve elé. A tulajdonosa, bizonyos Wilhelm von Osten, egy gimnáziumi matematikatanár volt. Megtanította Hanst összeadni, kivonni, osztani, szorozni. Megmondani az időt. Követni a naptárat. Zenei hangokat megkülönböztetni. Olvasni és betűzni.

Ha von Osten megkérdezte Hanstól, hogy “Ha a hónap nyolcadik napja kedden lesz, mi lesz a dátum következő pénteken?”, Hans válaszolt patájának dobbantásának számával. A kérdéseket szóban és írásban is fel lehetett tenni. Von Osten bemutatta Hans-t egész Németországban, és soha nem kért belépési díjat. Hans képességeinek híre ment, 1904-ben bemutatták a New York Times-ban. 

DE HÁT HOGYAN?? 
Hans népszerűsége miatt a német oktatási testület kijelölt egy bizottságot Osten tudományos kijelentéseinek kivizsgálására. Carl Stumpf filozófus és pszichológus egy tizenhárom személyes testületet alakított ki, mely a Hans Bizottság (Hans Commission) nevet kapta. A bizottság egy állatorvosból, egy cirkusz vezetőből, egy lovas tisztből, iskolai tanárokból és a berlini állatkert igazgatójából állt. 1904 szeptemberében a bizottság megállapította, hogy Hans teljesítménye mögött nem áll semmilyen trükk.

A bizottság továbbadta az értékelést Pfungst-nak, aki ellenőrizte a korábban felmért képességek alapjait, oly módon, hogy:

• Elszigetelte Hanst a nézőktől, hogy azoktól ne kaphasson jeleket
• A ló mesterén kívül más embereket is használt kérdésfeltevőként
• Szemellenzővel variálta, hogy Hans láthatja-e a kikérdezőt vagy sem
• Variálta, hogy a kérdésfeltevő tudja-e a választ előre vagy sem

Jelentős számú vizsgálat után Pfungst azt találta, hogy Hans akkor is eltalálja a helyes választ, ha nem maga von Osten teszi fel a kérdést, ezzel kizárva a csalás lehetőségét. Viszont a ló csak akkor válaszolt helyesen a kérdésre, ha maga a kérdező is tudta a választ és ha Hans láthatta a kérdezőt. Amikor von Osten tudta a helyes választ, Hans 89%-ban tudta a megoldást, de ha von Osten nem tudta a választ, akkor Hans válaszainak csak 6%-a volt helyes.

Ezt követően Pfungst a kikérdező viselkedését vizsgálta meg részletesebben. Bizonyítani tudta, hogy amikor Hans patadobbantásainak száma közeledett a megoldáshoz, a kikérdező testtartása és arckifejezése megváltozott oly módon, hogy az feszültséggel járt együtt. Ez a feszültség megszűnt, amikor a ló az utolsó, helyes dobbantást is megtette. Ez jelezhette Hans-nak, hogy nem kell többet dobbantania.

AZ OKOS HANS EFFEKTUS
Pfungst megfigyelései arra mutattak rá, hogy egy állat gondozója, tanítója tudattalanul is adhat ki olyan jeleket, melyek utalnak az elvárt viselkedésre. Ezen jelenség nagy hatással van pszichológiai kísérletek felépítésére, ugyanis előfordulhat bármilyen olyan esetben, ahol ember, vagy állat a kísérleti alany. Ezért a pszichológia különböző területein gyakran olyan kísérleteket szoktak végezni, ahol az alany nem tudhatja, hogy mik az elvárt viselkedések. 

MINDANNYIAN OKOS HANSOK VAGYUNK, CSAK NEM TUDJUK
Testbeszédünk rengeteg üzenetet közvetít. Egyszerre küldünk, és olvasunk is ilyen jeleket. Kérdés, hogy mennyire tudatosan dekódoljuk, vagy alakítjuk őket. Kérdés, hogy mennyire tudjuk céljaink szolgálatába állítani a testbeszédünket, küldünk-e olyan jeleket másoknak, amik a céljainkkal ellentétes hatást érnek el? Okos Hansról szó lesz a Június 5-én, kedd délután 17:00-kor induló Supertalk képzésünkön is. Ha szeretnéd irányításod alá vonni a tesztbeszédet, és jobban olvasni másokét, gyere el te is kiscsoportos képzésünkre. Ha nem szereted a kiscsoportos képzéseket, akkor vedd meg Dezsényi Péter kollégánk könyvét a témában, a címe: Nem mondod! - A metakommunikáció technikája színészeknek és nem színészeknek

Ismerd meg kollégáinkat: mini-interjú Barra Máriával

Régi adósságunk, hogy tanárainkkal, kollégáinkkal már a képzés előtt megismerkedhessetek. Ehhez tűnt jó ötletnek egy-egy mini interjú itt a blogon. Elsőként fogadjátok szeretettel Barra Mária válaszait, aztán jönnek majd sorban a többiek. 

Mikor fogalmazódott meg benned először, hogy taníts?
18 évesen egy dolgot tudtam biztosan: soha de soha nem leszek tanár. Apám tanár volt, 2 nagynéném tanár volt, én orvos akartam lenni, gyógyító. Azután bekerültem a Magyar Rádióhoz (ami akkor még az egyetlen rádió volt) és pár év után kaptam egy gyakornokot, akit be kellett tanítanom. A tanítás valahol itt kezdődött nekem. Később azt is észrevettem, hogy valamiért  a riportalanyaim nekem nagyon hamar elmondják azt is, amit nem feltétlenül akartak volna. A rádiózás mellett 1996-ban vállalkozást alapítottam, egy rádiós kolléganőm rábeszélésére elindítottuk a mostani Intézet alapját - egy beszédiskolát. Aztán nagyon hamar kiderült, hogy mást gondolunk fontosnak: ő csak beszédet akart tanítani, én inkább kommunikációt. Akkor értettem meg, hogy egy vállalkozásnak csak egy feje lehet. Szétváltunk békében, én folytattam a kommunikáció irányában, aztán, mire körülnéztem, már rég tanítottam. 

Mária a kollégáinak mesél. Valóban legyőzte az introvertáltságát. 

Lassan 21 éve oktatsz, ennyi idő után mi az, ami leginkább motivál?
Kimondani is sok. Fantasztikus érzés, ha sikerül valami hasznosat átadni egy másik embernek, egy csoportnyinak meg végképp. Fantasztikus érzés, amikor beszélsz hozzájuk, és azt látod, hogy csillog a szemük, hogy felnőtt, meglett emberek és akármit kérsz tőlük, megcsinálják, mert bíznak benned. És amikor egy képzés után évek elteltével egyszercsak megkeres valaki, aki addigra már karriert épített, és azt mondja, hogy ez nekem, nekünk is köszönhető, az maga a boldogság. Sok ilyen esetet átéltem már, és remélem, még sokat fogok. És persze nagyon motivál az is, hogy az agykutatás fejlődésével egy csomó sejtésünk mára bizonyított tény, és ez még csak a kezdet. Szóval nemcsak tanítok, hanem tanulok is. Tanulok újat a kommunikációról, és tanulok minden alkalommal a résztvevőktől is valamit, mert mindegyikük más, és mindegyikük izgalmas kihívás. 

A tanítás, trénerkedés rengeteg enrgiát ad, de sokat is kíván. Mivel szoktál feltöltődni?
Hát ez nehéz kérdés. A kollégáim szerint munkamániás vagyok, és félek, hogy igazuk van. Ha lenne időm, festenék, akvarellben már összehoztam 1-2 olyan képet, amit vállalhatónak érzek. Ez nagyon jó kikapcsolódás lenne. Szeretek csak úgy bambulni egy nyári estén az égő tűzbe, olyankor nagyon el tudok lazulni. És jó lenne egy kis idő a babagyűjteményemre, 1900 és 2000 közötti játékbabákat gyűjtök. Vicces, de nekem ez is kommunikáció - szeretem azokat a babákat, akiknek “történetük” van: látom, hogy anya babája volt amivel aztán játszott a kislánya, sőt, olyan is van, amelyik a nagyié volt és aztán a lánya, meg még az unokája is játszott vele. Róluk szívesen írnék egyszer egy könyvet - kommunikációs szempontból. És nagyon szívesen megírnám azt a könyvet is, amiben elmondhatnám mindenkinek, hogyan is működik a valóságban az a roppant bonyolult dolog, amit kommunikációnak hívunk és mi az a kommunikációs intelligencia.

Egy kép a múltból... Mária 3 évtizeden át volt a Magyar Rádió munkatársa, megkapta a Legszebben Beszélő Rádiós díját is.   

Mi volt az első tréneri, oktatói élményed, hogyan sikerült?  
Nahát, ez vicces. Én az első diplomámat már munka mellett szereztem meg, ez egy bölcsész diploma, magyar szakos tanár és népművelő. Az utóbbi az egy ilyen szocreál kitaláció volt, művelődési házak vezetőit képezték. Én mindig azzal viccelődtem, hogy József Attila nyomán majd “egész népemet fogom, nem középiskolás fokon, taní-tani” - és még mindig nem tettem le erről. Ezért is szeretném azt a könyvet megírni.

Először az Apáczai gyakorló gimnáziumban kellett próbatanítást teljesítenem, és úgy adódott, hogy a vezető tanár beteg lett, én meg ottragadtam 3 hónapra. Egy olyan elit-osztályt kaptam, ahol csupa okos gyerek volt, és a reneszánszról tanultunk. 15 éves srácok voltak, én úgy gondoltam, ahhoz, hogy az irodalmat megértsék, kéne egy kis kitekintés más művészetekre is. Vittem egy könyvet a reneszánsz festészetről, az körbejárt az osztályban, és láttam, hogy a fiúk vihognak. Megkérdeztem, mi a vicces, mire nagy nehezen kibökték, hogy azt mondjam meg, vajon Jézus fitymáját eltávolították-e. Elkezdtünk erről beszélgetni, és akkor úgy éreztem: tudok valamit, hogy ezt meg merték kérdezni, és tudtunk róla beszélgetni. Sok évvel később az egyikük az Intézetben is ügyfelünk lett. 

Minden oktatónak megvan a maga stílusa, hogyan jellemeznéd a tiédet?
Azt hiszem, alapvetően introvertált ember vagyok, aki megtanult kommunikálni. Ez nyilván érződik a stílusomon is: nagyon hamar tudok bizalmat kialakítani, de van bennem egy kis távolságtartás. Amíg ez a kettő egyensúlyban van, addig rengeteg muníciót ad, hogy más introvertáltaknak segítsek.
 
Mi a katarzis számodra ebben hivatásban?  
Én sosem használnám ezt a szót, de mindig megrendít, mennyien szenvednek például az introvertáltak közül, azzal, hogy meg akarnak felelni valaminek, amilyenek sohasem lesznek. Amikor sikerül valakit a saját félelmein, megfelelési kényszerén, görcsein átlendíteni, azért mindig hálás vagyok. Ezek ráadásul mindig pofonegyszerű dolgok, amiket én tudok, ők meg nem. de a kedvemért kipróbálják, és amikor megérzik, hogy működik, elkezdik beépíteni, a sajátjukká tenni. Előfordul, hogy valakivel sok év után újra találkozom, és felemelő érzés azt látni, hogy hogyan vált a személyisége részévé, amit nálam tanult. Ez a jutalom. 

Mit gondolsz, ha a volt tanítványaid csak egyetlen jelzővel jellemezhetnének, mi lenne az?
Hiteles.

Mi vonzott a BARRA Intézethez?
Erre egyszerű válaszom van: én hoztam létre. Persze, nem egyedül, azt hiszem, maradandóan csapatjátékos vagyok. És biztos, hogy szerencsém is volt. De ma van Intézet, és remélem, holnap is lesz. Nekem ez minden áldott napon vonzó, emiatt sosem érzem nyűgnek, ha hétfő van és már megint be kell menni a munkahelyemre. Ha annak érezném, abbahagynám.

Ha kapnál egy évnyi fizetést, és egy balatoni nyaralót, hogy írj egy könyvet kommunikációs témában, mi lenne a címe, miről szólna?
A kommunikációs intelligenciáról, és arról, hogyan lehet, és miért érdemes fejleszteni. A címe? Azt hiszem, csak angolul tudom jól megfogalmazni a munkacímét, ami valami ilyesmi: Own Your Story. De a cím nagyon fontos, úgyhogy még gondolkoznék rajta… És a balatoni nyaralóhoz vörösbor is járna?

Missziónk és miértünk...

21 éve tartunk kommunikációs tréningeket cégeknek. Coacholunk felsővezetőket. Vezetünk kiscsoportos kommunikációs képzéseket bárkinek, aki hozzánk fordul. Ez elég sok idő arra, hogy letisztuljon, miért is csináljuk, amit csinálunk valójában. Az év eleje óta dolgoztunk azon, hogy akár egyetlen mondatba is beleférjen a miértünk. A mondat, amit megszültünk, a bejegyzés végén olvasható. Előtte álljon itt egy kis háttér a gondolkozásunkról. 

Ha egy csapat minden tagja egy irányba evez, dominálni tud bármilyen iparágat, bármilyen piacon, bármilyen konkurens ellen, bármikor. Amikor ezt cégvezetők meghallják, egyetértőleg bólogatnak, de mindig van bennük valami elkeseredettség is. Mert pontosan tudják, hogy mennyire ritka, hogy ez megtörténik. 

Nem egy jó szó az, hogy kommunikáció, mert mindnekinek mást jelent. Vagyis igazából nem jelent semmit. Ilyenkor jön jól egy definíció. Számunkra a kommunikáció az ember azon képességét jelöli, amivel kapcsolatait ápolja. Ebből következik, hogy a beszéd, az önkifejezés tulajdonképpen leginkább együttműködni segít nekünk másokkal. Tehát nem mindegy, hogy hogyan beszélünk, hogyan fejezzük ki magunkat, mert a legtöbbünk életében a két legfontosabb terület - a munkahely és a magánélet - egyaránt együttműködést kíván. 

Nálunk az intézetben mindenkinek megvan a saját kínlódástörténete, kálváriája az együttműködéssel. Nekem például szerelem és millió dolláros cég egyaránt elúszott már azon, hogy nem tudtunk együttműködni. De a BARRA Intézet sikeresebb és sikertelenebb éveinek története is leírható a csapattagok együttműködési - kommunikációs - képességével.

Nem csak a véletlen fújt tehát össze bennünket egy csapattá. Hanem az, hogy akik itt dolgoznak az életük egy pontján eldöntötték, hogy csapatjátékosok akarnak lenni. Hogy együtt akarnak működni másokkal. Hogy úgy akarnak kommunikálni a társaikkal, hogy az a kapcsolataikat erősítse. 

Az emberi létezésünk alapigénye, hogy mások lássanak, halljanak, értsenek minket. És fordítva, hogy minél jobban lássam, halljam, értsem a másikat. Aki szerencsés, ezt egész fiatalon megéli egy-egy üzleti, magánéleti vagy csapat kapcsolatban. Van, aki 20 évet kell várjon rá. Van, aki sosem éli meg.

Mi azért csináljuk amit csinálunk, mert megértettük, hogy ha világosan, inspirálóan és közben végig nyitottan fejezzük ki magunkat - vagyis jól kommunikáljuk a gondolatainkat, érzéseinket, ötleteinket - termékenyebbé, sikeresebbé válnak a kapcsolataink. Sikeresebbé válunk mi magunk is. Legyen szó magánéletről, munkáról, előadásról vagy médiaszereplésről.

Ahogy mondtuk: a kommunikáció az a képességünk, amivel az emberi kapcsolatainkat ápoljuk. A fenti gondolatainkból kiindulva így végül ebben a mondatban találtuk meg leginkább a missziónkat:  

"Csapatjátékosoknak segítünk világosan, inspirálóan és nyitottan beszélni, hogy együtt érjék el céljaikat."

Hát ez a mi miértünk, és ez a mi missziónk. 

Ezért gondolkozz a cégkultúráról régészként!

Néhány napja CQ Teszteket vettem fel Tatabányán ügyfelünk, a COLOPLAST központjában. A cég egészségügyi segédeszközök gyártásával és szolgáltatások fejlesztésével igyekszik megkönnyíteni az intim egészségügyi problémákkal élők hétköznapjait. Kollégáim már sokszor jártak itt, én most először. És mint valami japán turista, össze-vissza fényképeztem mindent, amin megakadt a szemem. 

Azt szoktam képzelni ilyenkor, hogy régész vagyok. Érdekes gyakorlat ez, ha az ember egy cég kultúráját akarja megismerni. Képzelj az adott munkahely mellé egy Vezúvot. Kitör a vulkán, mindenki elmenekül, mindent befed a hamu. Eltelik ezer év, és jössz te, a régész. És megtalálod ennek a cégnek az irodaépületét egy ásatás során. Minden érintetlenül hever bent, a te feladatod a maradványokból összerakni, hogy kiféle-miféle emberek dolgozhattak itt, milyen viszonyban lehettek egymással, és hogyan telhettek a mindennapjaik! Lehet beszélni cégkultúráról naphosszat. De az ilyen ártatlan játékok, mint amit én játszottam a kamerámmal néha pontosabb képet ad egy cég valódi kultúrájáról, mint bármi más.  

A férfi WC-ben például kattintottam egy ilyet:

Máris megtudjuk, hogy a COLOPLAST valószínűleg kiszervezi a takarítást. De ami fontosabb: olyan céget választott partnerként, aki figyel a pozitív kommunikációra. Nem büntet, nem fenyeget, nem feltételezi, hogy ne tudnád használni a wc-kefét. Helyette megköszöni, hogy segítesz nekik tisztaságot tartani. A WC egyébkét ragyogott a tisztaságtól. 

Délután, útban vissza a tárgyalóba, ahol a CQ Tesztes interjúkat csináltam, várva utolsó interjúalanyomra, kinéztem az ablakon, és ezt láttam:

Egy régész már nyilván csak a kisbuszt találta volna meg. De abból is következtethetett volna rá, hogy ez a cég nem csak hogy foglalkoztatott mozgásukban korlátozott munkatársakat. Arról is gondoskodott, hogy munkába és onnan haza is tudjanak jutni. 

Egy régész a gyep 1000 éves maradványából megállapítahatná, hogy itt rend volt a lelke mindennek, így a kertnek is. 

Egy régész a céges kert maradványaiból következtethetett volna rá, hogy a munkatársak, ha gondolkozni támadt kedvük, volt hozzá kacskaringós kis barangoló ösvényük. 

A céges menza gazdag ételmaradékaiból következtetni lehet rá, hogy ez a cég fontosnak tartja az egészséges étkezést. 

Jómagam biztos voltam benne, hogy diétám miatt nem sok mindenből válogathatok majd, ehhez képest az idei év legfinomabb párolt zöldségét, és két szelet elsőrangú karajt ettem. Köszönet a konyhásnéniknek. Olyan volt a minőség, ami kenterbe veri a legtöbb céges menzát, ha nem az összeset, amivel az elmúlt 10 évben dolgom volt. 

Vacak fotó lett, és csak az ebéd végén tűnt fel, de ezen a menzán a gépkezelő, a szalagmunkás és a vezetőség is együtt esznek. Ez idáig nem is olyan különleges, sok gyár van Magyarországon, ahol ugyanez a helyzet. Itt azonban az "együtt" tényleg együttet jelent... egymás mellé is ülnek az emberek. Ez utóbbi nem midnenholtermészetes. 

A szemét? Csak szelektíven!

A régész ebből a folyosói polcból értené meg, hogy a Coloplastban a munkahelyi balesetmegelőzés fontos prioritás. A serlegek a cég házi tűzoltócsapatának versenyeken elért eredményeit dícsérik. 

A hatalmas növányfal árulkodik a szándékról, hogy a gyár számára fontos volt a mindennapi jó közérzet biztosítása. 

Az SD kártya, amit a TV hátuljában a figyelmes régész megtalálhat, árulkodhat a szándékról, hogy itt a munkatárs valóban az: társ. És ha a cég vezetőivel akarna beszélni, kéretlenül is lehetősége van rá.  

Ebben a cégben asszertíven zajlik a konfliktusok kezelése: a hűtőfelelős nem csak kér, megoldást is kínál. 

Az építész (vagy inkább a megrendelő?) ha gyárat tervez, könnyen alkot "silókat". Egymástól alaposan elválasztott tereket. Iroda. Gyár. Menza. Raktár. Stb. A COLOPLAST-ban ezzel szemben az étterem, a gyártósorok, és az irodák egymás szoros szomszédságában helyezkednek el, egyikből a másikba észrevétlenül és akadálymentesen sétálhat be az ember, miközben végig az az élménye, hogy egy térben van. Vagyis egységélménye van. 

Sok gyárral dolgozunk, és mindenhol halljuk, hatalmas kihívás a munkaerőhiány. Nem tudom, hogyan toboroz, mivel csábít munkatársakat a Coloplast, de "régész" szemmel nézve a cégkultúrájukat, valamit jól csinálnak. Ha mindebben felfedeznéd a skandináv hozzállást az élethez, nem véletlen, hiszen a Coloplast dán cég. 

A te cégedről mit mondana egy "régész"? 

A te cégedben is szuper ostoba dolgok történnek? Elon Musk válaszol...

Elon Musk ismét levélben fordult kollégáihoz, nem először. Sokat lehetett olvasni az utóbbi időben róla, hogy ideje 99%-át a Tesla gyártósorai mellett tölti, annyira, hogy állítólag gyakran bent is alszik a gyárban, egy irodai kanapén, hálózsákban (lásd fent). Hogy miért? 

Mert nagy a részvényesi és vevői nyomás. A Model 3 gyártási tempója messze elmarad az ígérttől, így a vevők 3, 6, esetenként 9 hónapos csúszással kapják csak meg az autóikat. És ez - tudja mindenki a Teslanal - elfogadhatatlan. 

A minap Peter Thiel - Elon volt üzlettárrsa a Pay Palnél - mondott azonban egy érdekeset Elon Muskkal kapcsolatban, idézem: "18 éve ismerem Elont. Soha ne fogadj ellene. Soha(!) nem akarsz ellene fogadni."  Ez az a csávó ugye, aki kitalálta, hogy hogyan lehet eldobni egy ceruzát, ami a hegyén landol, és megáll. Vizen! Szóval valószínűleg meg fogja oldani, hogy a gyára a kapacitásán termeljen. 

Na de vissza a levélhez. A gyártósor mellett eltöltött sok heti idő elég volt ahhoz, hogy Elon - a legjobb értelemben - ismét bepiszkolja a kezeit, és rájöjjön, hol termel felesleget a gyár, hol és min akadnak le a folyamatok.

Elképzelt kép Elon Muskról, ahogy - mint mondta - a gyárban alszik a földön. 

Konklúzióit, tapasztalatait pedig Progress, Precision and Profit ( Haladás. Pontosság. Profit.) című levelébe sűrítette. Ebben 7 pontban ad tanácsokat (vagy inkább utasításokat) kollégáinak, és ami talán meglepő lehet, hogy azok jórésze - főként az idézett produktivitással kapcsolatos rész - mind a kommunikációról szól. A sorok közt konkrétan arról, hogy ha nem áramlik szabadon a kommunikáció az emberek között, akkor előbb utóbb belassul a szervezet, és "szuper ostoba dolgok" fognak bekövetkezni. Not good! 

Tesla Model 3 gyár - részlet. Dolgoznak itt azert emberek is. 

Hét produktivitási tanács (utasítás?!) Elontól a kollégáknak:
1. A mértéktelen meetingek a nagyvállalatok megrontói, és a probléma az idő múlásával csak rosszabbá szokott válni. Kérlek, szabaduljatok meg minden nagyob meetingtől, hacsak nem vagytok biztosak benne, hogy értéket teremt valamennyi jelenlévő számára
amely esetben fogjátok nagyon rövidre. 

2. Szabaduljatok meg a gyakori, ismétlődő meetingektől is, hacsak nem valami nagyon sürgős ügyről van szó. Ha a nagyon sürgős ügyet megoldottátok, a meetingek száma gyorsan csökkenjen.  

3. Abban a pillanatban, hogy kiderül, nem tudsz hozzátenni semmit egy meetinghez, azonnal sétálj ki róla. Nem neveletlenség kimenni, az a neveletlenség, ha pazarlod valakinek az idejét. 

4. Ne használj rövidítéseket, vagy ostoba szavakat tárgyakra, szoftverre, folyamatra a Teslában. Általában minden, ami külön magyarázatot igényel, gátolja a kommunikációt. 

5. A kommunikációnak két pont között a lehető legrövidebb utat kell megtennie, hogy a munkát elvégezze, nem pedig a ""parancsnoki láncon"" keresztül. Bármelyik manager aki a parancsnoki láncot erölteti hamarosan másik cégnél fogja találni magát. 

6. A bajok forrásának jelentős része a kommunikáció gyatrasága a részlegek között. A megoldás erre, hogy hagyjuk az információ szabad áramlását minden szint között. Ha valak el akar végezni egy feladatot, de ehhez beszélnie kell a managerével, akinek beszélnie kell az igazgatójával, akinek beszélnie kell egy VP-vel, akinek beszélnie kell egy másik VP-vel, akinek beszélnie kell egy igazgatójával, akinek beszélnie kell egy managerével, akinek beszélnie kell valakivel, aki a valódi munkát majd elvégzi, akkor szuper ostoba dolgok fognak történni. OK kell hogy legyen, hogy az emberek direktben beszéljenek egymással, és hogy elérjék, hogy a megfelelő dolgok megtörténjenek.  

7. Általában véve: mindig válasszátok vezetőül a józan észt. Ha egy "céges szabály" nyilvánvalóan nevetséges egy adott helyzetben, annyira, hogy jó Dilbert képregény lehetne belőle, akkor a szabálynak meg kell változnia.  

U.i.: ha a te cégedben is szuper ostoba dolgok történnek, mutasd meg Elon Musk levelét a főnökeidnek! Valószínűleg akad a tanácsai közt olyan, ami nálatok is javíthat a helyzeten. 

4 előadói tipp Warren Buffettől, hogy legközelebb még jobb előadást tarts

Ma az egyik Supertalk-os tanítványunk megosztotta velem, hogy jövő héten egy fontos elődás vár rá. Ezen a cégük vezérkara is részt vesz, és nem kicsi cégről van szó, hanem nagyról. Svájcban. Szóval nagy a nyomás most rajta, és abban maradtunk, hogy akkor a mára szánt blog témám helyett inkább Warren Buffettről, és négy előadói tippjéről írok majd. Warren  elmondása szerint ugyanis ezek segítettek neki jobb előadóvá válni, és ha neki segítettek, talán adhat jó ötletet másnak is.  

Warren ma már híresen jó előadó, elég csak felpattintani a YouTube-ot, és keresni vele bármilyen előadást. Világosan, inspirálóan, szórakoztatóan beszél minden alkalommal. De ez nem hogy nem mindig volt így, hanem fiatalabb korában konkrétan a hányinger kerülgette, ha kihívták a táblához, vagy ha diáktársai előtt kellett beszélnie. 

Egy nagy szerelem kellett hozzá, hogy ez megváltozzon, tudta ugyanis, hogy ha lánykérésre kerül a dolog, ami kinézőben volt, akkor is rá fog törni majd a pánik, és képtelen lesz értelmesen beszélni. Ezt mindenáron el akarta kerülni, ezért úgy határozott, hogy beiratkozik egy Dale Carnegie tréningre, és megtanul mások előtt beszélni. 

Azóta gyakran hivatkozik négy dolgra ebből a képzésből, azokra, amiket úgy tűnik, kiemelten hasznosnak talált közülük. 

1. Tanulj, amennyit csak tudsz
Nekem, ha a tanulás szót meghallom, Buffet jut eszembe. Szinte nincs alkalom, hogy ne hívná fel a figyelmet a tanulás fontosságára. Olvasásra, a téged érdeklő témák utánajárására buzdít lépten nyomon. Napjának nagyobb részét ő maga is olvasással, gondolkozással, tanulással tölti. És azt mondja, ez tette őt sikeressé. Aki állandóan tanul és olvas, olyan puffert épít magának, amit felhasználva jóval több témakörben tud szakértőként megszólalni, mint mások. 

Carnegie szerint a legjobb előadásokat olyanok tartják, akik egy-egy témát nagyon jól ismernek. Ezért is tanácsolja, hogy "Beszélj olyan témáról, amit jól ismersz, amiről tudod, hogy tudod. Ne 10 percet, vagy 10 órát tölts felkészüléssel. Tölts 10 hetet, vagy 10 hónapot vele. Sőt, mégjobb, ha 10 évet készülsz!" 

Ezt nyilván nem szó szerint kell érteni. Az írás elején említett illető például elmesélte nekem, hogy a szabadidejében origamizik. Azt mesélte, hogy az jó másfél órás program, és nagyon kell tudnod a célodat, előre. Azért szereti - mondja - mert egy szelet papírból egy csodát tudsz csinálsz. De csak akkor, ha hajlandó vagy végig menni egy folyamaton, és közben fókuszálni, kontrollálni magadat. Ha nem jól csináltál egy hajtást, meg kell állnod, és végig kell gondolnod hogy hogyan tovább. 

Na ebben a gondolatban például sok év felkészülés van. Már csak meg kell találni, hogy miként kapcsolható valami céges témához, és máris "készüléssé" válnak a hobbival töltött évek. 

2. A saját élményeidről, tapasztalataidról beszélj
Annak, hogy megnyerd magadnak vagy ügyednek a hallgatóidat, a legbiztosabb módja, ha az előadásodat személyessé teszed. Buffet gyakran teszi ezt. Anekdotázik, az életéből és a karrierjéből oszt meg konkrét, személyes történeteket. Ettől válik erőssé, érdekessé, hitelessé, amit mond. Volt valami az életedben, amit elszúrtál és megbántál? Utáltad a sulit? Életed nagy üzletéből tanultál egy életreszóló leckét? Ezek azok a történetek, amik összekötnek a hallgatóiddal, és amik igazán érdekessé teszik számukra a mondandódat. 

3. Ne jegyzeteket használj, hanem hívószavakat
Ha megnézel néhány előadást Warren Buffett-től, fogod látni, hogy elvétve néz csak a jegyzeteibe, ha egyáltalán. Egy jó beszéd nincs legépelve, bemagolva. Helyette rövid hívószavakal, mondatokkal érdemes dolgozni, mert így sokkal jobban jelen tudsz lenni. Ha olvasol, vagy előre megírt fordulatokat próbálsz memorizálni, és aztán előhívni a színpadon, nem leszel jelen, gátolni fog, hogy természetesen beszélj.

4. Találd meg a számodra legizgalmasabb fogást a témáidon
"Középszerű előadói készséggel megáldott emberek is fantasztikus előadást tudnak tartani, ha olyasmiről beszélnek, ami mélyen felkavarta őket." - mondja Carnegie. Ha olyasmiről beszélsz, ami saját élményed, ami mosolyt csal az arcodra, amitől látszik az arcodon a pozitív energia, a szemedben a lelkesedés, akkor a közönségedre is átragad ebből valami, de legalábbis észreveszik, és mindenképp értékelik majd. 

Szóval ez a négy pont az, amire Warren Buffett is gyakran hivatkozik, és amik segítettek neki jobb előadóvá válni. Lehet őket gyakorolni, vagy jobb ötleteket kommentben megírni. Addig is, nézzetek meg egy összeállítást különböző előadásaiból, és figyeljétek meg, miként alkalmazza a fenti négy pont egyikét vagy másikát:

Feladd vagy ne add fel?

Megvan a Nas Daily? Magát csak így mutatja be Facebook oldalán:
"A nevem Nas. Azt jelenti, emberek arabul. 1 perces videókat készítek magamról és másokról. Minden nap. Ugyanolyan trikót hordok. Van egy cégem. Ennyi!"

Tudjátok, hogy az Intézetben a világos, gyorsan érthető beszédre való törekvés az egyik legfontosabb témánk. Azt tanítjuk az embereknek, hogy miként tudják minél világosabban kifejezni ötleteiket, gondolataikat, érzéseiket másoknak. Persze hogy megakadt a szemünk Nas projektjén. Azt a hülye is azonnal megérti. És kicsit máris kíváncsi, főleg ha megtudja, hogy 689 napja kezdte.  

De a mai bejegyzés szempontjából ez mellékszál, mert amiért Nas-ról beszélünk, az éppen a 689. napon publikált videója. Ez kivételesen nem 1 perc hosszú, de jó oka van rá. Ezzel a felvétellel ünnepelte meg ugyanis, hogy videóival elérte az egymilliárd megtekintést. Három perces története - hosszát tekintve - a kommunikációs önismereti tesztünkre, a CQ Teszt-re emlékeztet, öröm látni, hogy milyen szépen felépítette az ívét, a mondnaivalóját a rendelkezésre álló időnek. #Storytelling at its best, még úgy is, hogy tulajdonképpen ez a történet egy faék egyszerűségével vetekszik, láttuk már százszor, előre tudjuk, hová tartunk. 

De így is le a kalappal: világos, inspiráló projekt, evilágos, inspiráló történet, világos, inspiráló srác! Érdemes rá odafigyelni. Nézzétek meg a videót, és ha nem lenne minden érthető, alább elolvashatjátok az elhangzottak fordítását: 

Ez a törtnet rólam szól. 
De a végén: rólad szól!
Ez a történet a kitartás története. 

Pontosan 689 nappal ezelőtt egy éjszaka ezen az utcán sétáltam. 
Elegem volt a munkámból, elegem volt az életemből. 
Az volt a vágyam, hogy utazzak, világot lássak és videókat csináljak. 
Úgyhogy felmondtam, megvettem életem első kameráját és egy egy irányú jegyet Kenyába. 
És mielőtt kimentem volna a reptérre, elhatároztam, hogy kipróbáltam valami újat. 
Naponta egyszer készíteni fogok egy videót, ami egy perc hosszú. Ennyi. 
És ezt a videót feltöltöm egy Facebookra oldalra, aminek nulla követője van. 

Az emberek azt mondták: ez egy rossz ötlet. 
Az emberek azt mondták: a Youtube jobb. 
Az emberek azt mondták: nem vagyok videókészítő. 
És akármennyire is igyekeztem bebizonyítani az embereknek, hogy tévednek, igazuk volt.
Nem voltam jó videókészítő. 
Ez a felvétel rossz. 
Ennek a videónak nincs története. 
Ebben meg rossz a mikrofon. 

Az emberek a Youtubeon pénzt kerestek, én meg a Facebookon pénzt veszítettem.
Nem beszélve arról, hogy haladtam életem legsötétebb, legmagányosabb időszaka felé. 
Nap nap után 10 órákat töltöttem egyetlen percnyi videó összerakásával. 
Nap nap után senki sem nézte meg. 
Senkit nem érdekelt. 
Senki nem osztotta meg.

Majdnem feladtam. 
De aztán mégsem adtam fel. 
A 270. napon csináltam egy újabb videót, Thaiföldről. 
És azt a videót az emberek szerették. 
Nagyon szerették. 
Szétosztották, néhány nap alatt több millióan látták, és fedezték fel a projektemet.
És akkor elkezdtem megérteni. 
Megértettem, hogy hogyan kell videókat csinálni. 
Megértettem, hogy hogyan lehet jobbá válni. 

Idővel elkezdesz jobb videókat csinálni. 
Jobb történeteket mesélni. 
És jobbá válasz magad is. 
És egyszercsak eléred az 1 milliárd megnézést. 

Visszanézel, és az egyik néző közülük elcsábította a szívedet.  
Nézed a kommenteket, és államelnökök nevét fedezed fel köztük. 
Ír neked valaki, aki öngyilkos akart lenni, és azt mondja: "köszönöm, hogy megmentetted az életemet". 
És amikor elolvasod ezt az üzenetet, rájössz: jó hogy soha nem adtad fel. 
Még aznap sem, amikor édesapádat műtötték. 
Amikor elveszítettél egy rakás követőt. 
Amikor beteg lettél. 
Jó, hogy nem adtad fel azon a napon.

Akárki mondta, hogy a Youtube jobb, tévedett. 
A Facebook működik, és most pénzt keresek.
Akik azt mondták, hogy ez egy rossz ötlet, tévedtek. 
Amit csinálok, megmentett egy életet. 

Azzal kezdtem, hogy ez a történet nem rólam szól. 
Hanem rólad. 
Mert egy napon te is sétálsz majd egy utcán lefelé, frusztráltan az életeddel, frusztráltan a munkáddal, és azt fogod kérdezni magadtól: 
Mit csináljak? 

Hogy mit csinálj? 
Nem tudom. 
Azt tudom, hogy mit ne csinálj. 
Ne add fel. 
Mert csak akkor tudsz sikeres lenni EGY MILLIÁRD ALKALOMMAL. 
NE. ADD. FEL.