Sales találkozó. A potenciális ügyfél egy budapesti autómárka kereskedés. Egyik értékesítőjükkel beszélgetünk. Autóipari ügyfelünk volt már, beszállítói területről. De mi márkakereskedő ügyfelet szeretnénk az övünk alá. Nem is egyet. Ezért vagyuk itt. Érteni akarjuk az autókereskedők szektorspcifikus problémáit. Azok közül is azokat, amik kommunikcáióval függnek össze.
A találkozó nem megy jól. Tapasztalt értékesítő vállalta, hogy mesél nekünk. De nincs jelen a beszélgetésben. Türelmetlenül forgatja a szemeit, a kérdésekre nyögvenyelősen ad csak válaszokat. Amikor szóvá teszem, elnézést kér. Rengeteg az adminisztráció, van hogy 7, 8, néha f9-ig is bent van emiatt - mondja. “Miért nem jut több értékesítő az ügyfelekre, hogy haza lehessen menni emberi időben” - kérdezem. Mert akkor hó végén nincs meg a betevő. Főleg jutalékból élnek, inkább kevesebben legyenek, de adjanak el több autót. Sajnos ez adminisztrációval jár, amit muszáj csinálni, a munka része, ez van. Oké, világos.
A kép csak illusztráció. Járhattunk is meg nem is éppen egy Toyota kereskedésben.
”És milyen a hangulat a cégben? Flottul együtt tudtok működni egymással?” - kérdezem.
Hirtelen mintha ideget ért volna a kérdés, mélyen a szemembe néz. Elkerekednek a szemei, a szavakat elhúzva, #margitmaganormális módon kérdez vissza: EGY KERESKEDÉÉÉSBEN??? EGYÜTTMŰKÖDÉS? Majd felelnéz az épület job felső sarkába, és kinevet. Hirtelen enyém minden figyelme!
Kiderül, hogy régi motoros a szakmában. Egy időben családi vállalkozásban saját kereskedést is vitt. Tudja, hogy miről beszél. És ahogy hallgatom, bekattannak a saját élményeim. Munkafelvétel. Szervíz. Értékesítés. Biztosítási ügyek. Én tulajdonképpen egy kereskedést leszámítva nem emlékszem olyanra, hogy ne azt éreztem volna egy autókereskedésben, hogy nincs valami tettenérhető feszültség a munkatársak között. Lehet, hogy nem is véletlenül kerekedtek el azok a szemek, és Margit tényleg nem normális?
“Na pontosan ezért kértem, hogy tallákozzunk!” - mondom. “Ez az a mondat, amiért jöttem. Köszönöm!” Beszélgetünk még egy kicsit, pedig valójában mindent értek. Kiderül, hogy ő például jóban van egyébként a szervizesekkel, de más kollégák nem annyira. “Mi kellett hozzá” - kérdezem? “Átjárok kávézni. És megkérdezem, hogy kérnek-e valamit ebédre, amikor kimegyek ebédért.” - mondja. Hmmm?! “Tehát ha beszélgettek, kommunikáltok, egymással, akkor jobb a viszony is?” - mondom. “Igen!” - mondja.
Amikor elindultam a találkozóra, egyáltalán nem tudtam, mi sülhet ki belőle, csak bíztam benne, hogy kisül belőle valami. Amikor elkezdtük, megijedtem, hogy ez nem vezet majd sehova, csak húzzuk egymás idejét. Mire befejeztük, megértettem, amit legfeljebb is csak tudat alatt tudhattunk: hogy miért vagyunk itt? Azért, mert a márkakereskedések zömében rossz a hangulat. És ha mi egy olyan világban hiszünk, amiben az emberek odafigyelnek egymásra, igyekeznek megérteni egymást és igyekeznek értékelni egymást, akkor a tudásunk az autókereskedések világában kiváló szolgálatot tehet.
Ha igaz tehát, hogy ez egy szektoriális jelenség, ha igaz, hogy a márkakereskedésekben az átlagnál gyakoribb a kommunikáció rossz működéséből adódó lefulladások száma, ha igaz, hogy ez a vevőket és a munkatársakat egyaránt negatívan érinti, akkor itt az ideje, hogy ennek okait mélyebben is megértsük, és tegyünk ellene.
Ha te is márkakereskedésnél dolgozol, örömmel hallanánk a véleményed. Mi okozhatja a rossz hangulatot? Hol van jó a hangulat, és mit csinálnak másképp? Miből adódnak a konfliktusok, és miért jellemzőbben egy kereskedésnél?