“Az információ értéke nem éli túl a pillanatot, amiben új volt. A történet más. A történet nem meríti ki magát. Megőrzi és koncentrálja erejét, és képes azt akár hosszú idő után is újra és újra kiadni.” - Walter Benjamin
Viewing entries tagged
kommunikációs tréning
Orsi, aki leverten jön ki a meetingekről
Vacak érzés, amikor a kollégáid, főnökeid nem veszik számításba, amit mondasz. Ennél csak egy rosszabb dolog van. Ha számításba veszik, de nem is tudnak róla. Ez akkor vált mindennél világosabbá számunkra, amikor Orsi - egyik tanítványunk – nemrég elmesélte történetét.
Orsi egy nagy multinál dolgozik, és amikor találkoztunk, arról beszélt, hogy már több éve úgy érzi, a kompetencia, amit leginkább fejlesztenie kéne, a kommunikáció. Azért jött hozzánk, mert úgy érzi, szüksége lenne visszajelzésekre, hogy komfortosabban érezze magát a számára stresszes helyzetekben.
Amikor megkérdeztük, hogy milyen helyzetekre gondol, azt mondta, leginkább megbeszélésekre, amelyeken egy-egy témát, ügyet, problémát kell közösen, nagyobb csoportban megbeszélni.
“Négyszemközti, kis csapatokban erős vagyok. De ha többen vagyunk, valami megváltozik. Rossz élmény, hogy ezekre a megbeszélésekre én felkészülök, és sokszor egészen konkrétan tudom, hogy az ötlet, amit viszek magammal, jó és átgondolt. El is mondom a gondolataimat, ötleteimet, de a többiek egyszerűen nem hallják meg, és ilyenkor elég leverten jövök ki ezekről a meetingekről. De nem ez a legrosszabb az egészben. Hanem az, hogy eltelik egy hét, és mégis az győz, amit én javasoltam. Csak éppen nem emlékszik senki, hogy én adtam az ötletet. Ez már többször előfordult, és nagyon rossz érzés.”
Egy ki önismeret: nézzük meg a CQ Teszt™ segítségével, mi lehet a gond
Orsival, mint a legtöbb ügyfelünkkel, csináltunk a képzése elején egy tesztet. Arra kértük, hogy rövid felkészülést követően tartson nekünk egy 3 perces mini-előadást egy választott témáról. Az előadást felvettük videóra, majd alaposan kielemeztük.
15 különböző dolgot elemzünk egy ilyen videófelvétel alapján. Orsi esetében azt láttuk, nagyon jó adottságokkal rendelkezik, de a mondatai összefolynak. A stressz miatt szinte egyetlen pontot sem tesz le (értsd: a mondatok végén a dallamot nem viszi le), és ez az egyik legfőbb oka, hogy nem kelt céltudatos benyomást. Ha pedig nem hangzik céltudatosnak, azt óhatatlanul az ötletei bánják, mert azokat sem fogják célravezetőnek tartani. Tovább ront a helyzetén, hogy a monoton, gyors beszéd, a szünetek hiánya megnehezítheti az embereknek, hogy figyeljenek rá. Kézgesztusai ugyanakkor elárulták, hogy belül nagyon is tudja, mit akar. Előadása alapján is látszott, hogy Orsi intelligens, okos, alapos nő, akire érdemes lenne odafigyelni, mert erős gondolatai vannak. Ezek a gondolatok azonban egyelőre egy felkavart, iszapos vízben kavarognak, rejtve a szemek elől.
Célok kitűzése
Orsival azt a célt tűztük ki, hogy a képzés végére legyen nagyobb súlya a szavainak. Ennek érdekében a most iszapos, felkavarodott vizet le kell ülepítenünk. Ha a kosz és sár leülepszik, és a víz kitisztul, tisztán láthatóvá válnak a gondolatai, ötletei. Ezt pedig nem csak ő fogja érzékelni, hanem a környezete is. Ennek érdekében Orsival három dologra fókuszáltunk:
1. A LETISZTLUT ÜZENETRE
Javasoltuk Orsinak, hogy ne az elején, hanem a végén kezdje a felkészülést. Vagyis: találja ki, hogy mit akar mondani, és fogalmazza meg egy rövid, velős mondatban. Ezt a mondatot pedig használja a megszólalása elején, közepén és végén. Ezzel létrejön egy letisztult, megjegyezhető üzenet, amit neki is, másoknak is könnyű lesz megjegyezni.
2. A RÖVIDEBB MONDATOKRA
Orsi mondatai összefolytak, a folyamnak pedig csak eleje volt, vége nem. Rövid kijelentő mondatokkal, és a gondolati egységek közti szünetek megtartásával javasoltuk gyakorolni a rövid mondatok erejét.
3. A LETETT PONTRA
Ha a mondat végén nincs lent a dallam, a mondat, és ezzel a gondolat “elúszik”. Nem lesz súlya. Ha lent van a dallam, az olyan, mint ha beleálltál volna abba, amit mondtál. Ég és föld a hatása.
+1. A SZEMKONTAKTUSRA
A szemkontaktussal kapcsolatban már mindenki megtanulhatta, hogy milyen fontos gálánsan bánni vele. Jusson mindenkinek, akihez beszélsz. Azonban van valami, ami ennél fontosabb. Hogy mi történik a szemkontaktussal a mondat végén. Orsi bőkezűen osztotta ugyan a szemkontaktust, amikor a mondatai végéhez ért azonban, elkapta. Vagy a jegyzeteibe, vagy a szoba valamelyik sarkába, vagy a lába elé nézett. Mikor kipróbáltuk, hogy milyen ereje van a mondat végén megtartott szemkontaktusnak, azonnal megértette a különbséget. A rövid mondat, letett ponttal a végén, egy kis szünettel, és megtartott szemkontaktussal: na ez az, aminek minden alkalommal elsöprő ereje van. Egyszerűen oda kell figyelni az emberre, mert súlya van a szavának.
Eredmény
Orsi ma már sokkal tudatosabban készül fel a számára fontos megbeszélésekre. Világosabb üzeneteket visz magával. Figyel rá, hogy rövidebb mondatokban, letett pontokkal mondja el a lényeges részeket. Pontosabban látja, mi miatt sikeres vagy sikertelenebb egy-egy megszólalása. Úgy érzi, kollégái is észrevettek valamit a változásból, mert az utóbbi időben jobban figyelnek a véleményére.
Téged is érdekel, hogy mekkora súlya van a szavadnak?
Te is szeretnél végigmenni egy olyan úton, mint Orsi? Felmérni, hogy milyen benyomást teszel kollégáidra, főnökeidre, ügyfeleidre, amikor beszélsz velük. Hogy mennyire megy át az üzeneted? Supertalk™ képzésünk kiscsoportos keretekben pont ebben segít. Ha megadod az email címedet, jelentkezünk nálad, és segítünk elindulni egy úton.
Kedvet kaptál? Tudj meg többet nyílt csoportos képzésünkről: Supertalk™
...valami ilyesmit mondott az egyik résztvevő legutóbbi vezetőképző programunkon. Az egészségügyben dolgozó cég hét felsővezetője szánta rá hétvégéjének nagyobb részét arra, hogy a rájuk szabott képzésünkkel keressen válaszokat arra a kérdésre: hogyan lehetne hatékonyabb a belső és a külső kommunikációjuk.
Remekül lehetett velük dolgozni. Mindannyian szerették volna ezt a problémát gyorsan megoldani. Ahogyan annyi más cég, ők is változáson estek át: növekedésük miatt megháromszorozódott munkatársaik létszáma. Azelőtt viszonylag kicsi, családiasan működő cég voltak, mindenki ismert mindenkit. Most már sok az önálló terület, így a kommunikáció sem úgy működik köztük, mint régen.
Milyen problémákkal szembesültek? Például:
- a labor az épületben fizikailag is elzárva működik. A laborosok mostohagyereknek érzik magukat, a többiek meg azt látják, hogy „ezek” nem is köszönnek, folyton bajuk van, és ha egyáltalán megszólalnak, azt elég gorombán teszik
- vannak olyan feladatok, amelyeket senki nem érez a magáénak, és nehezen akad, aki megoldja őket
- sokkal kevesebb idő jut a felsővezetőknek „csak úgy” beszélgetni, ami azelőtt sok olyan problémát megoldott, aminek különben következménye lett volna
- bár a cégben kifejezetten elvárják a „nyitott ajtó” nyitva tartását, mégis sokan – különböző ürügyekkel – becsukják
- a céges vacsorára – amelyet éppen ezek miatt rendeztek nemrég – csak a munkatársak harmada jött el, de közülük is többen elmentek fél óra után.
- az ügyfélkommunikáció is sántikál: ha – nem túl gyakran, de mégis – reklamál egy ügyfél, és még dühös is, előfordult, hogy ilyen választ kapott: „Honnan tudjam? Fogalmam sincs.”
Két napunk volt rá, hogy eredményre jussunk. Bulcsu kollégámmal ketten dolgoztunk a csoporttal, több emlékezetes pillanatot is átéltünk. Megerősödött bennünk, hogy a legjobb képzéseink azok, amiken a csoport maga dönti el, miről mennyi szó essen. Élvezetes volt látni, hogy a hét rátermett vezető hogyan hozza létre a saját megoldásait, hogyan ijednek meg, amikor látszólag vita van közöttük, és hogyan könnyebbülnek meg, amikor megtapasztalják, hogy ezek az ütközések, viták fontos és jó dolgokat szülnek.
Vezetői programjaink forgatókönyvén sokat dolgozunk előre. Fontosabb azonban, hogy „JELEN” legyünk, és a terv csak amolyan horgony legyen, amihez, ha elsodródnánk, vissza tudjuk húzni a hajónkat. A megoldás ugyanis mindig náluk van, nem nálunk. Mi csak ajtókat nyitunk ki, de ők döntik el, hogy melyiken lépnek be.
Barra Mária - A BARRA™ Intézet szakmai vezetője
Mikor fogalmazódott meg benned először, hogy taníts?
Ez teljesen esetleges dolog volt nálam. Bölcsész képzésre jártem és pénzre volt szükségem egyetemistaként. Először megtanultam a weblapkészítés alapjait, mert könnyű volt vele munkát szerezni. Aztán egyszercsak megkérdezték az ELTE média szakán, hogy nem tartanék-e webszerkesztés gyakorlatot más diákoknak. Sokak szerint jól magyaráztam, úgyhogy jó ötletnek tűnt, így elkezdetem webszerkesztési alapismereteket tanítani. Ott jöttem rá, hogy én ezt szeretem csinálni.
Kertész Gergely / fotó: Ádám Kata
Lassan 14 éve oktatsz, ennyi idő után mi az, ami leginkább motivál?
Egyfelől maga az együttlét és az interakció, az hogy egymásra figyelünk. Másfelől szeretem megmutatni másoknak ami engem lelkesít. Olyan vagyok, aki szereti hirdetni az igét is, de a valódi célom, hogy egy beszélgetést hozzak létre.
A tanítás, trénerkedés rengeteg enrgiát ad, de sokat is kíván. Mivel szoktál feltöltődni?
Leginkább sziklamászással, természetben való semmittevéssel, jó ételekkel és további tanulással.
Mi volt az első tréneri, oktatói élményed, hogyan sikerült?
Mint mondtam, életemben először webszerkesztést tanítottam és csak annyira emlékszem, hogy az első pár alkalommal nagyon izgultam, de aztán rájöttem, hogy minél inkább kiszállok a „tanár megmondja” szerepből, minél inkább együtt fedezünk fel valamit a diákokkal annál jobb lesz mindenkinek. De a legemlékezetesebb talán az volt mikor érvelést, logikát és meggyőzéspszichológiát kezdtem tanítani a BME-n. Ott jöttem rá, hogy ahhoz, hogy jó tanár legyek nem kell mindent tudnom, elég, ha eleget tudok, ami a legnagyobb megkönnyebbülés a tanárnak és valószínűleg a diákoknak is. A kapcsolat és a jelenlét sokkal fontosabb. Ezt hamar megmutatta az is, hogy egyre többet kerestek meg a témák iránt érdeklődő hallgatók.
Minden oktatónak megvan a maga stílusa, hogyan jellemeznéd a tiédet?
Támogató, nagyon figyelek a többiekre. Ugyanakkor intellektuális vagyok, nagyon fontos számomra, hogy legyen világosság.
Mi a katarzis számodra ebben hivatásban?
Az, ha tudok mutatni valamit, ami másokat fellelkesít.
Mit gondolsz, ha a volt tanítványaid csak egyetlen jelzővel jellemezhetnének, mi lenne az?
Türelmes.
Mi vonzott a BARRA Intézethez?
A családias légkör, a lehetőség arra, hogy aránylag kötetlen keretek között dolgozzak.
Ha kapnál egy évnyi fizetést, és egy balatoni nyaralót, hogy írj egy könyvet kommunikációs témában, mi lenne a címe, miről szólna?
„Figyelem és együttműködés” – A kommunikáció a figyelemnél kezdődik. A figyelem felkeltésénél és a közös perspektíva kialakításánál. Ebben nagy szerepe van a türelemnek és a nyitottságnak. Gyakori, hogy éppen itt az első lépéseknél siklik ki minden és veszítjük el az együttműködés lehetőségét. Az együttműködésnél pedig nincs nagyobb emberi erőforrás.
Mikor fogalmazódott meg benned először, hogy taníts?
Apukám tanár, szerettem beülni az óráira, a tanári szobában lebzselni. Volt otthon egy pici
táblám és egy hosszú mutogató pálcám, amikkel sokszor játszottam tanárosat. Tehát már
korán megfogalmazódott a gondolat. Később elvégeztem a magyartanári szakot, de nem
gondoltam, hogy magyartanár leszek. Újságíró szerettem volna lenni és kiegészítésnek
szántam, hogy közelebb kerüljek a magyar nyelvhez és a kultúrához. Az iskolai tanítási
kereteket túl kötöttnek tartottam. A Kommunikációs Főiskolán ismerkedtem meg ezzel a
tanítási műfajjal, intenzíven 2-3 napig dolgozunk egy problémán és burokban, téthelyzet
nélkül gyakorolhatunk. Nagyon tetszett. És jobban szeretek együtt dolgozni a
„tanítványokkal”, mint kiállni és mondani a tutit, majd szigorúan számon kérni.
Judit, egyik versenyén...
10 éve oktatsz, ennyi idő után mi az, ami leginkább motivál?
A pénz. Viccelek. Az emberek. Mikor azon gondolkoztunk szüleimmel, mi legyek, merre
tanuljak tovább, egyetlen kikötésem volt. Emberekkel szeretnék együtt dolgozni. Most is ezt
szeretem a legjobban. Elindulunk valahonnan és 2-3 nap alatt hatalmas csodák történnek,
komolyan néha életek változnak meg a szemed előtt és ez csak a kommunikáció. Jó ennek a
részese lenni.
A tanítás, trénerkedés rengeteg energiát ad, de sokat is kíván. Mivel szoktál feltöltődni?
Sporttal. Triatlonozom (úszás, kerékpár, futás) és ez teljesen kikapcsol. Az, hogy a szabadban
vagyok, szép helyeken, teljesen feltölt. Szeretek a szellemi munka után testben is elfáradni.
Mi volt az első tréneri, oktatói élményed, hogyan sikerült?
Egy általános iskola tanárait kellett coacholni. Felvettük videóra ezt az első szereplést. A
szívem a tokomban dobogott. Visszanéztem gyorsítva, a névtábla a mellkasomon hullámzott.
De nagyon jól sikerült. Egy embert leszámítva, aki kiszúrta a kamerát, ami engem vett, nem
sejtették, hogy ez az első szereplésem.
Minden oktatónak megvan a maga stílusa, hogyan jellemeznéd a tiédet?
Én elég pragmatikus vagyok. Szeretem a megfogható dolgokat, ezért nagyon fontosnak
tartom, hogy elvihető és használható tudást adjunk, nem mindenkinek ugyanazt, de
mindenki találja meg a számára leghasznosabbat. Fontos, hogy a változás elinduljon.
Emellett támogató is vagyok. Tudom, hogy egy – egy szituáció mennyire stresszes. És
mindent elkövetek, hogy ezeket a helyzeteket megkönnyítsem.
Mi a katarzis számodra ebben hivatásban?
Ha a képzés végére minden a helyére kerül. Ha elkezdik a résztvevők használni a tanultakat
és ettől egészen más benyomást keltenek. Sokkal érthetőbbek legyenek, az menjen át, amit
szeretnének.
Mit gondolsz, ha a volt tanítványaid csak egyetlen jelzővel jellemezhetnének, mi lenne az?Mosolygós.
Mi vonzott a BARRA Intézethez?
Kommunikációt és pedagógiát (magyartanári szakot) végeztem. Itt tökéletes kombinációt
találtam erre a két érdeklődési körre. Izgalmas volt, hogy annyi munkahelyre, annyi
munkakörbe nyerek betekintést. Nekem ez volt az első munkahelyem, de mégis, mintha már
rengeteg helyen dolgoztam volna.
Ha kapnál egy évnyi fizetést, és egy balatoni nyaralót, hogy írj egy könyvet kommunikációs
témában, mi lenne a címe, miről szólna?
A címen még gondolkodnom kell, de motivációról és az önmagunkkal való kommunikációról
szólna. Sport és pozitív kommunikáció egyvelege lenne. Sportolok és edző is vagyok, persze
itt is fontos a szaktudás, a jól felépített edzésterv, taktika, de ez ma már alap. Azt gondolom
a jó teljesítmény 80%-ban hozzáállás és kommunikáció kérdése. A kommunikáció továbbra is
népszerű téma, sokan érzik, hogy fontos, mert megtapasztalták már, hogy milyen az, ha nem
jó. Egyre népszerűbb téma a boldogság kutatása, nem kell magyarázni, hogy miért. És
szerencsére egyre többen sportolnak. Szóval tuti bestseller lenne. :)
Mini-interjú Gödri Bulcsuval
Mikor fogalmazódott meg benned először, hogy taníts?
Ez a fogalom vagy attitűd, amit a tanítás szó kifejez, egyre távolabb áll tőlem. Sokkal dinamikusabbnak látom ezt a viszonyt annál, hogy nálam van a "Bölcsek köve", a "Megfejtés" a "Válasz" egy-egy önkifejezési krízisre, stb. Inkább a kollektíven katartikus pillanatot keresem, amikor egy-egy erős beszélgetés hevében hirtelen nem is fontos, és nem is lehet pontosan tudni, hogy ki fogalmazott meg egy revelatív gondolatot.
Lassan 20 éve oktatsz, ennyi idő után mi az, ami leginkább motivál?
Az, amikor valaki visszatalál az őszinte önkifejezés erejéhez, amikor újra felfedezi a kommunikációs stílusát, és hirtelen olyan jelenléttel szólal meg, hogy úgy érzed, muszáj rá figyelned.
Amikor egy intenzív közös munka során valaki ezt a figyelmet megéli, és látod, hogy felrázza a "szerepjátékban" töltött szendergésből ez az élmény, és úgy megy el a képzésről, hogy tudod, hogy mostantól könnyebben visszatalál ehhez a hanghoz önmagában.
A tanítás, trénerkedés rengeteg enrgiát ad, de sokat is kíván. Mivel szoktál feltöltődni?
Sok podcastot hallgatok (most épp a 3. évadot Malcolm Gladwell egészen különleges Revisionist Historyjáből).
Mi volt az első tréneri, oktatói élményed, hogyan sikerült?
A BKI-n tartottam az első érveléstechnika tréningemet. Teljesen le voltam dermedve. Sokat őztem, hebegtem-habogtam, akadoztam. Aztán volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, hogy ez az egész téma fontosabb nekem, mint hogy mit gondolnak rólam mint trénerről. Lehet, hogy most fogok utoljára tanítani, de még figyelnek rám. Elmondhatok valamit, amiről rengeteget tanultam, olvastam és a hasznukra lehet. És onnantól csak azzal foglalkoztam, hogy ezt az üzenetet valahogy lerakjam, mint valami terhet. Nem is tudom, lehet, hogy te is ott voltál ezen az alkalmon - nem emlékszem pontosan. De nem sokkal később beszélgettünk, és elmondtad, hogy mennyire elindított benned valamit az egyik gondolatom. Akkor ettől valahogy megértettem, hogy ez az egész nem rólam szól, hanem ezekről a közös katarzisokról.
Minden oktatónak megvan a maga stílusa, hogyan jellemeznéd a tiédet?
Inspiratívnak és spontánnak szoktak titulálni az értékelő lapokon, de csak mert lefizetem őket.
Mi a katarzis számodra ebben hivatásban?
Amikor egy képzésen valaki megtalálja magában a hangját: a saját szerepmentes önkifejezése hangját - amit talán már elveszettnek hitt, vagy amit olyan mélyre rejtett, hogy nem is hitt a létezésében igazán, és hirtelen olyan ereje lesz a mondanivalójának, hogy megáll a kés a levegőben.
Mit gondolsz, ha a volt tanítványaid csak egyetlen jelzővel jellemezhetnének, mi lenne az?
Személyes, közvetlen. (Ezeket szeretném kapni.)
Mi vonzott a BARRA Intézethez?
Nagyon sokat és régóta dolgozunk már együtt, ilyenkor nehéz az ilyesmit szétszálazni. Most azt mondanám, hogy az egyedi fejlesztői szemlélet és a kutatómunkára való igény.
Ha kapnál egy évnyi fizetést, és egy balatoni nyaralót, hogy írj egy könyvet kommunikációs témában, mi lenne a címe, miről szólna?
Átmennél a Turing-teszten? - valami ilyesmi címet adnék. Megtanultunk üzenet nélkül beszélni és nem figyelni. Ez egy teljesen új kommunikációs helyzet, ami teljesen új kihívások elé állítja az önkifejezést. Erről nagyon szívesen írnék.
Régi adósságunk, hogy tanárainkkal, kollégáinkkal már a képzés előtt megismerkedhessetek. Ehhez tűnt jó ötletnek egy-egy mini interjú itt a blogon. Elsőként fogadjátok szeretettel Barra Mária válaszait, aztán jönnek majd sorban a többiek.
Mikor fogalmazódott meg benned először, hogy taníts?
18 évesen egy dolgot tudtam biztosan: soha de soha nem leszek tanár. Apám tanár volt, 2 nagynéném tanár volt, én orvos akartam lenni, gyógyító. Azután bekerültem a Magyar Rádióhoz (ami akkor még az egyetlen rádió volt) és pár év után kaptam egy gyakornokot, akit be kellett tanítanom. A tanítás valahol itt kezdődött nekem. Később azt is észrevettem, hogy valamiért a riportalanyaim nekem nagyon hamar elmondják azt is, amit nem feltétlenül akartak volna. A rádiózás mellett 1996-ban vállalkozást alapítottam, egy rádiós kolléganőm rábeszélésére elindítottuk a mostani Intézet alapját - egy beszédiskolát. Aztán nagyon hamar kiderült, hogy mást gondolunk fontosnak: ő csak beszédet akart tanítani, én inkább kommunikációt. Akkor értettem meg, hogy egy vállalkozásnak csak egy feje lehet. Szétváltunk békében, én folytattam a kommunikáció irányában, aztán, mire körülnéztem, már rég tanítottam.
Mária a kollégáinak mesél. Valóban legyőzte az introvertáltságát.
Lassan 21 éve oktatsz, ennyi idő után mi az, ami leginkább motivál?
Kimondani is sok. Fantasztikus érzés, ha sikerül valami hasznosat átadni egy másik embernek, egy csoportnyinak meg végképp. Fantasztikus érzés, amikor beszélsz hozzájuk, és azt látod, hogy csillog a szemük, hogy felnőtt, meglett emberek és akármit kérsz tőlük, megcsinálják, mert bíznak benned. És amikor egy képzés után évek elteltével egyszercsak megkeres valaki, aki addigra már karriert épített, és azt mondja, hogy ez nekem, nekünk is köszönhető, az maga a boldogság. Sok ilyen esetet átéltem már, és remélem, még sokat fogok. És persze nagyon motivál az is, hogy az agykutatás fejlődésével egy csomó sejtésünk mára bizonyított tény, és ez még csak a kezdet. Szóval nemcsak tanítok, hanem tanulok is. Tanulok újat a kommunikációról, és tanulok minden alkalommal a résztvevőktől is valamit, mert mindegyikük más, és mindegyikük izgalmas kihívás.
A tanítás, trénerkedés rengeteg enrgiát ad, de sokat is kíván. Mivel szoktál feltöltődni?
Hát ez nehéz kérdés. A kollégáim szerint munkamániás vagyok, és félek, hogy igazuk van. Ha lenne időm, festenék, akvarellben már összehoztam 1-2 olyan képet, amit vállalhatónak érzek. Ez nagyon jó kikapcsolódás lenne. Szeretek csak úgy bambulni egy nyári estén az égő tűzbe, olyankor nagyon el tudok lazulni. És jó lenne egy kis idő a babagyűjteményemre, 1900 és 2000 közötti játékbabákat gyűjtök. Vicces, de nekem ez is kommunikáció - szeretem azokat a babákat, akiknek “történetük” van: látom, hogy anya babája volt amivel aztán játszott a kislánya, sőt, olyan is van, amelyik a nagyié volt és aztán a lánya, meg még az unokája is játszott vele. Róluk szívesen írnék egyszer egy könyvet - kommunikációs szempontból. És nagyon szívesen megírnám azt a könyvet is, amiben elmondhatnám mindenkinek, hogyan is működik a valóságban az a roppant bonyolult dolog, amit kommunikációnak hívunk és mi az a kommunikációs intelligencia.
Egy kép a múltból... Mária 3 évtizeden át volt a Magyar Rádió munkatársa, megkapta a Legszebben Beszélő Rádiós díját is.
Mi volt az első tréneri, oktatói élményed, hogyan sikerült?
Nahát, ez vicces. Én az első diplomámat már munka mellett szereztem meg, ez egy bölcsész diploma, magyar szakos tanár és népművelő. Az utóbbi az egy ilyen szocreál kitaláció volt, művelődési házak vezetőit képezték. Én mindig azzal viccelődtem, hogy József Attila nyomán majd “egész népemet fogom, nem középiskolás fokon, taní-tani” - és még mindig nem tettem le erről. Ezért is szeretném azt a könyvet megírni.
Először az Apáczai gyakorló gimnáziumban kellett próbatanítást teljesítenem, és úgy adódott, hogy a vezető tanár beteg lett, én meg ottragadtam 3 hónapra. Egy olyan elit-osztályt kaptam, ahol csupa okos gyerek volt, és a reneszánszról tanultunk. 15 éves srácok voltak, én úgy gondoltam, ahhoz, hogy az irodalmat megértsék, kéne egy kis kitekintés más művészetekre is. Vittem egy könyvet a reneszánsz festészetről, az körbejárt az osztályban, és láttam, hogy a fiúk vihognak. Megkérdeztem, mi a vicces, mire nagy nehezen kibökték, hogy azt mondjam meg, vajon Jézus fitymáját eltávolították-e. Elkezdtünk erről beszélgetni, és akkor úgy éreztem: tudok valamit, hogy ezt meg merték kérdezni, és tudtunk róla beszélgetni. Sok évvel később az egyikük az Intézetben is ügyfelünk lett.
Minden oktatónak megvan a maga stílusa, hogyan jellemeznéd a tiédet?
Azt hiszem, alapvetően introvertált ember vagyok, aki megtanult kommunikálni. Ez nyilván érződik a stílusomon is: nagyon hamar tudok bizalmat kialakítani, de van bennem egy kis távolságtartás. Amíg ez a kettő egyensúlyban van, addig rengeteg muníciót ad, hogy más introvertáltaknak segítsek.
Mi a katarzis számodra ebben hivatásban?
Én sosem használnám ezt a szót, de mindig megrendít, mennyien szenvednek például az introvertáltak közül, azzal, hogy meg akarnak felelni valaminek, amilyenek sohasem lesznek. Amikor sikerül valakit a saját félelmein, megfelelési kényszerén, görcsein átlendíteni, azért mindig hálás vagyok. Ezek ráadásul mindig pofonegyszerű dolgok, amiket én tudok, ők meg nem. de a kedvemért kipróbálják, és amikor megérzik, hogy működik, elkezdik beépíteni, a sajátjukká tenni. Előfordul, hogy valakivel sok év után újra találkozom, és felemelő érzés azt látni, hogy hogyan vált a személyisége részévé, amit nálam tanult. Ez a jutalom.
Mit gondolsz, ha a volt tanítványaid csak egyetlen jelzővel jellemezhetnének, mi lenne az?
Hiteles.
Mi vonzott a BARRA Intézethez?
Erre egyszerű válaszom van: én hoztam létre. Persze, nem egyedül, azt hiszem, maradandóan csapatjátékos vagyok. És biztos, hogy szerencsém is volt. De ma van Intézet, és remélem, holnap is lesz. Nekem ez minden áldott napon vonzó, emiatt sosem érzem nyűgnek, ha hétfő van és már megint be kell menni a munkahelyemre. Ha annak érezném, abbahagynám.
Ha kapnál egy évnyi fizetést, és egy balatoni nyaralót, hogy írj egy könyvet kommunikációs témában, mi lenne a címe, miről szólna?
A kommunikációs intelligenciáról, és arról, hogyan lehet, és miért érdemes fejleszteni. A címe? Azt hiszem, csak angolul tudom jól megfogalmazni a munkacímét, ami valami ilyesmi: Own Your Story. De a cím nagyon fontos, úgyhogy még gondolkoznék rajta… És a balatoni nyaralóhoz vörösbor is járna?
Néhány napja CQ Teszteket vettem fel Tatabányán ügyfelünk, a COLOPLAST központjában. A cég egészségügyi segédeszközök gyártásával és szolgáltatások fejlesztésével igyekszik megkönnyíteni az intim egészségügyi problémákkal élők hétköznapjait. Kollégáim már sokszor jártak itt, én most először. És mint valami japán turista, össze-vissza fényképeztem mindent, amin megakadt a szemem.
Azt szoktam képzelni ilyenkor, hogy régész vagyok. Érdekes gyakorlat ez, ha az ember egy cég kultúráját akarja megismerni. Képzelj az adott munkahely mellé egy Vezúvot. Kitör a vulkán, mindenki elmenekül, mindent befed a hamu. Eltelik ezer év, és jössz te, a régész. És megtalálod ennek a cégnek az irodaépületét egy ásatás során. Minden érintetlenül hever bent, a te feladatod a maradványokból összerakni, hogy kiféle-miféle emberek dolgozhattak itt, milyen viszonyban lehettek egymással, és hogyan telhettek a mindennapjaik! Lehet beszélni cégkultúráról naphosszat. De az ilyen ártatlan játékok, mint amit én játszottam a kamerámmal néha pontosabb képet ad egy cég valódi kultúrájáról, mint bármi más.
A férfi WC-ben például kattintottam egy ilyet:
Máris megtudjuk, hogy a COLOPLAST valószínűleg kiszervezi a takarítást. De ami fontosabb: olyan céget választott partnerként, aki figyel a pozitív kommunikációra. Nem büntet, nem fenyeget, nem feltételezi, hogy ne tudnád használni a wc-kefét. Helyette megköszöni, hogy segítesz nekik tisztaságot tartani. A WC egyébkét ragyogott a tisztaságtól.
Délután, útban vissza a tárgyalóba, ahol a CQ Tesztes interjúkat csináltam, várva utolsó interjúalanyomra, kinéztem az ablakon, és ezt láttam:
Egy régész már nyilván csak a kisbuszt találta volna meg. De abból is következtethetett volna rá, hogy ez a cég nem csak hogy foglalkoztatott mozgásukban korlátozott munkatársakat. Arról is gondoskodott, hogy munkába és onnan haza is tudjanak jutni.
Egy régész a gyep 1000 éves maradványából megállapítahatná, hogy itt rend volt a lelke mindennek, így a kertnek is.
Egy régész a céges kert maradványaiból következtethetett volna rá, hogy a munkatársak, ha gondolkozni támadt kedvük, volt hozzá kacskaringós kis barangoló ösvényük.
A céges menza gazdag ételmaradékaiból következtetni lehet rá, hogy ez a cég fontosnak tartja az egészséges étkezést.
Jómagam biztos voltam benne, hogy diétám miatt nem sok mindenből válogathatok majd, ehhez képest az idei év legfinomabb párolt zöldségét, és két szelet elsőrangú karajt ettem. Köszönet a konyhásnéniknek. Olyan volt a minőség, ami kenterbe veri a legtöbb céges menzát, ha nem az összeset, amivel az elmúlt 10 évben dolgom volt.
Vacak fotó lett, és csak az ebéd végén tűnt fel, de ezen a menzán a gépkezelő, a szalagmunkás és a vezetőség is együtt esznek. Ez idáig nem is olyan különleges, sok gyár van Magyarországon, ahol ugyanez a helyzet. Itt azonban az "együtt" tényleg együttet jelent... egymás mellé is ülnek az emberek. Ez utóbbi nem midnenholtermészetes.
A szemét? Csak szelektíven!
A régész ebből a folyosói polcból értené meg, hogy a Coloplastban a munkahelyi balesetmegelőzés fontos prioritás. A serlegek a cég házi tűzoltócsapatának versenyeken elért eredményeit dícsérik.
A hatalmas növányfal árulkodik a szándékról, hogy a gyár számára fontos volt a mindennapi jó közérzet biztosítása.
Az SD kártya, amit a TV hátuljában a figyelmes régész megtalálhat, árulkodhat a szándékról, hogy itt a munkatárs valóban az: társ. És ha a cég vezetőivel akarna beszélni, kéretlenül is lehetősége van rá.
Ebben a cégben asszertíven zajlik a konfliktusok kezelése: a hűtőfelelős nem csak kér, megoldást is kínál.
Az építész (vagy inkább a megrendelő?) ha gyárat tervez, könnyen alkot "silókat". Egymástól alaposan elválasztott tereket. Iroda. Gyár. Menza. Raktár. Stb. A COLOPLAST-ban ezzel szemben az étterem, a gyártósorok, és az irodák egymás szoros szomszédságában helyezkednek el, egyikből a másikba észrevétlenül és akadálymentesen sétálhat be az ember, miközben végig az az élménye, hogy egy térben van. Vagyis egységélménye van.
Sok gyárral dolgozunk, és mindenhol halljuk, hatalmas kihívás a munkaerőhiány. Nem tudom, hogyan toboroz, mivel csábít munkatársakat a Coloplast, de "régész" szemmel nézve a cégkultúrájukat, valamit jól csinálnak. Ha mindebben felfedeznéd a skandináv hozzállást az élethez, nem véletlen, hiszen a Coloplast dán cég.
A te cégedről mit mondana egy "régész"?