… az időt nem lehet menedzselni. Ez a természete neki, good luck trying. Mit lehet akkor csinálni? Magadat lehet menedzselni. Ez az ÚT.
Szilágyi Misi vagyok. A BARRA Kommunikációs Intézet partnere, senior product manager. Ebben a pozíciómban elsősorban azért felelek, hogy a képzéseink és a diagnosztikai módszereink érthetőek, szerethetőek és eredményesek legyenek az ügyfeleink számára. Eredményesség az esetünkben az, ha a hozzánk forduló csapatok, közép- és felsővezetők megtanulják együttműködően kifejezni ötleteiket, véleményüket, gondolataikat. Mondhatnám úgy is, hogy ha egy cég tagjai energiát fektetnek kommunikációs, önkifejező és önismereti készségeik fejlesztésébe, akkor sokkal jobban tudnak együttműködni egymással és ügyfeleikkel is. Együtt és hamarabb érik el céljaikat.
Szerethető kollégáim egy részével pincelátogatáson, Szilágyi Misi meg én vagyok priosnyíllal kiemelve
Sales-es leszek, és vadakat terelő juhász!
Egy évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy felelősséget vállalok a cégünk sales tevékenységéért is. Úgy éreztem, abból tudok a legtöbbet tanulni, ha éles helyzetekben próbálom ki magam, olyanokban, amelyekben a tét, hogy minket választ-e egy ügyfél, vagy sem. Ezek azok a helyzetek, amikben kiderül, meggyőző-e a piac számára, amit kínálunk, vagy sem. Ha értem az ügyfeleink döntési mechanizmusait, a termékeinket is jobban tudom majd formálni, alakítani.
“Ha nincs sár meg trágya, nincs lótuszvirág sem!”
Ezen az úton hat hónapja indultam el, és számomra is nagy meglepetés, hogy tulajdonképpen rettenetesen élvezem. Kellett ehhez a volt interim CEO-nk, Bőthe Csaba is, aki a velünk töltött idő során egy életre aláhúzta sales fontosságát. Nem mintha nem tudtuk volna mi is, hogy mennyire fontos. De az a módszeres, folyamatos hangsúly, amit a sales általa kapott, számomra újdonság volt.
Szóval relatíve új terep ez nekem, eleinte kifejezetten kényelmetlenül éreztem benne magamat, de pontosan ez a kényelmetlenség kényszerített arra, hogy egyre többet gondolkozzak arról, mi az, amire valójában szükségük van az ügyfeleinknek. És arról is, mi az, amire nincs.
Árvai Péter, a Prezi.com CEO-ja sokszor mondja: “No mud, no lotus!” Vagyis, ha nincs sár meg trágya, akkor nincs lótuszvirág sem. Na valahogy ezzel az idézettel írható le az én utam is… sales kalandjaim kényelmetlen és kellemetlen pillanatokkal volt megtűzdelve, de éppen ezek a kényelmetlen és kellemetlen pillanatok azok, amiken átlendülve megtanultam és megszerettem ezt a feladatot.
Októberi kihívásom: 10 új ügyfél egy hónap alatt! Menni fog?
Szeretem a kihívásokat, ezért egy 30 napos kísérletbe fogok októberben. Megpróbálok legalább 10 új ügyféljelölttel találkozni, megismerkedni, és elmesélni nekik, hogy mivel foglalkozunk. Nem tudom, hogy a ti cégeteknél mik a sales elvárások, de nálunk 10 új ügyfél elég nagy dolog, idén január óta eddig összesen 8 új ügyféllel dolgoztunk.
Szóval ha 10 találkozóból nem is lesz mindenki ügyfél, de mondjuk 5-öt közülük meg tudok győzni, hogy tegyenek velünk egy próbát… na hát az elég nagy szó lesz!
Akasztják a hóhért?!
Azért is lesz izgalmas ez a kihívás, mert pontosan azokat a képességeket teszteli majd, amiket magunk is tanítunk az hozzánk forduló ügyfeleinknek. Hogy hogyan kell meggyőzően átadni ötleteket, gondolatokat másoknak úgy, hogy akarjanak együttműködni.
Tehát ha valakinek, akkor nekem sikeresnek kellene tudnom lenni lennem ebben. Be is vagyok rezelve kicsit. De hát ettől kihívás a kihívás.
Kikkel szeretnék találkozni?
Azt látjuk, hogy elsősorban HR vezetők, cégvezetők és/vagy csapatvezetők azok, akik megkeresnek bennünket, hogy foglalkozzunk a csapatukkal.
Én másfél éve dolgozom a BARRA Intézetnél, és mindig arra vágytam, hogy egyszer a marketing keressen meg minket, mert szerintem ők értik legjobban a kommunikáció erejét a cégben. De ez nagyon ritka. Szóval amit ezzel mondnai akarok, hogy marketingesek is welcome!
Hát dióhéjban ez az októberi kihívásom.
Honnan veszem a bátroságot?
Már így is hosszú lett ez a bejegyzés, de szeretnék még elmesélni valamit. Ez megmagyarázza, hogy miért vagyok ilyen rámenős, és egyáltalán, miért merek nem csak csendben belefogni, hanem még világgá is kürtölni ezt a kihívást.
Van egy nagyon jó dokufilm a Netflixen, nem tudom, találkoztatok-e vele, az a címe, hogy Emanuel Macron: Behind the Rise
Franciaország történetének legfiatalabban megválasztott elnökéről szól, a kamerák minden fontos pillanatban jelen voltak az választási kampánya során. Ebben a filmben van egy számomra nagyon fontos jelenet, ami megváltoztatta a viszonyomat az ügyfeleinkhez. És amit ma már a képzéseinkben is tanítunk. Elmesélem, aztán megmutatom.
15 nappal a választási végjáték előtt - tehát Macron még messze nem elnök - egyszercsak egyérteművé válik az előrejelzésekből, hogy komoly esélye lesz megnyerni a választást. Tudni kell, hogy nem sok eséllyel indult. De a kampánystábban mindenki odatette magát, és ez meghozta az eredményt, kissé talán váratlanul is. Viszont jól el is fáradt a csapat, elkezdtek kicsit kiengedni, hátradőlni az érkező jó hirek hatására.
Macron ezt hamar észreveszi, azonnal összehívja a kampánystáb legfontosabb tagjait, és az asztalra csap. Hatásos! Elmondja az embereinek, hogy látja, mi történik. És hogy pont most a legfontosabb, hogy összeszedjék magukat.
A következő 15 napban - mondja - alhatnak, és ehetnek. De ezen kívül csak a kampánnyal foglalkozzanak! Semmi mással! Nyomatékosítva elismétli: S E M M M I M Á S S A L!
A jelenet, ami egy életre megváltoztatta a hozzáállásomat az ügyfeleinkhez
De nem csak utasít - és itt jön a lényeg - hanem érvel is. Azt mondja, ha nem húznak bele, lemondhatnak a győzelemről. Innen pontosan idézem: "Én ismerem a francia embereket. Ez az egy, amit néznek. A nap végén az érdekli őket, hogy ki akarja a legjobban az elnöki pozíciót. Nagy jutalma van annak, hogy ki akarja a legjobban. És mi fogjuk legjobban akarni!"
Nekem ez a jelenet a filmben egy életre megváltoztatta a hozzáállásomat az ügyfeleinkhez. Bátorságot adott, hogy kendőzetlenül kifejezésre juttassam, hogy IGEN! Mi el akarjuk adni magunkat, akarjuk a közös munkát. Nem hatalomvágyból, vagy pénzhajhászásból. Hanem mert hiszünk a termékeinkben, és látjuk a változást, amit a tanítványaink elérnek vele.
Nem véletlenül van missziónk
Kommunikációs tréningeket tartunk cégeknek és magánembereknek, mert abban hisszünk, hogy az emberi létezés egyik legnagyobb élménye egy jó, flottul működő csapat tagjává válni. A jó csapatok pedig - dobpergés - kivétel nélkül mindig jól is kommunikálnak.
A kommunikáció olyan képesség, ami fejleszthető. És mi baromira jók vagyunk benne, mert nem csak tudjuk, de imádjuk is csinálni!
Nekem van egy kihívásom októberre. Neked pedig - ha van kedved - van egy izgalmas kávészüneted.
_ _ _ _
U.i.: Ha szeretnél direktben megkeresni, elérsz a szilagyi @ barra.hu mailcímen.
“Információs áradatban élünk, mindenki beszél, és senki sem hallgatja meg a másikat.”
- Pilinszky János
Orsi, aki leverten jön ki a meetingekről
Vacak érzés, amikor a kollégáid, főnökeid nem veszik számításba, amit mondasz. Ennél csak egy rosszabb dolog van. Ha számításba veszik, de nem is tudnak róla. Ez akkor vált mindennél világosabbá számunkra, amikor Orsi - egyik tanítványunk – nemrég elmesélte történetét.
Orsi egy nagy multinál dolgozik, és amikor találkoztunk, arról beszélt, hogy már több éve úgy érzi, a kompetencia, amit leginkább fejlesztenie kéne, a kommunikáció. Azért jött hozzánk, mert úgy érzi, szüksége lenne visszajelzésekre, hogy komfortosabban érezze magát a számára stresszes helyzetekben.
Amikor megkérdeztük, hogy milyen helyzetekre gondol, azt mondta, leginkább megbeszélésekre, amelyeken egy-egy témát, ügyet, problémát kell közösen, nagyobb csoportban megbeszélni.
“Négyszemközti, kis csapatokban erős vagyok. De ha többen vagyunk, valami megváltozik. Rossz élmény, hogy ezekre a megbeszélésekre én felkészülök, és sokszor egészen konkrétan tudom, hogy az ötlet, amit viszek magammal, jó és átgondolt. El is mondom a gondolataimat, ötleteimet, de a többiek egyszerűen nem hallják meg, és ilyenkor elég leverten jövök ki ezekről a meetingekről. De nem ez a legrosszabb az egészben. Hanem az, hogy eltelik egy hét, és mégis az győz, amit én javasoltam. Csak éppen nem emlékszik senki, hogy én adtam az ötletet. Ez már többször előfordult, és nagyon rossz érzés.”
Egy ki önismeret: nézzük meg a CQ Teszt™ segítségével, mi lehet a gond
Orsival, mint a legtöbb ügyfelünkkel, csináltunk a képzése elején egy tesztet. Arra kértük, hogy rövid felkészülést követően tartson nekünk egy 3 perces mini-előadást egy választott témáról. Az előadást felvettük videóra, majd alaposan kielemeztük.
15 különböző dolgot elemzünk egy ilyen videófelvétel alapján. Orsi esetében azt láttuk, nagyon jó adottságokkal rendelkezik, de a mondatai összefolynak. A stressz miatt szinte egyetlen pontot sem tesz le (értsd: a mondatok végén a dallamot nem viszi le), és ez az egyik legfőbb oka, hogy nem kelt céltudatos benyomást. Ha pedig nem hangzik céltudatosnak, azt óhatatlanul az ötletei bánják, mert azokat sem fogják célravezetőnek tartani. Tovább ront a helyzetén, hogy a monoton, gyors beszéd, a szünetek hiánya megnehezítheti az embereknek, hogy figyeljenek rá. Kézgesztusai ugyanakkor elárulták, hogy belül nagyon is tudja, mit akar. Előadása alapján is látszott, hogy Orsi intelligens, okos, alapos nő, akire érdemes lenne odafigyelni, mert erős gondolatai vannak. Ezek a gondolatok azonban egyelőre egy felkavart, iszapos vízben kavarognak, rejtve a szemek elől.
Célok kitűzése
Orsival azt a célt tűztük ki, hogy a képzés végére legyen nagyobb súlya a szavainak. Ennek érdekében a most iszapos, felkavarodott vizet le kell ülepítenünk. Ha a kosz és sár leülepszik, és a víz kitisztul, tisztán láthatóvá válnak a gondolatai, ötletei. Ezt pedig nem csak ő fogja érzékelni, hanem a környezete is. Ennek érdekében Orsival három dologra fókuszáltunk:
1. A LETISZTLUT ÜZENETRE
Javasoltuk Orsinak, hogy ne az elején, hanem a végén kezdje a felkészülést. Vagyis: találja ki, hogy mit akar mondani, és fogalmazza meg egy rövid, velős mondatban. Ezt a mondatot pedig használja a megszólalása elején, közepén és végén. Ezzel létrejön egy letisztult, megjegyezhető üzenet, amit neki is, másoknak is könnyű lesz megjegyezni.
2. A RÖVIDEBB MONDATOKRA
Orsi mondatai összefolytak, a folyamnak pedig csak eleje volt, vége nem. Rövid kijelentő mondatokkal, és a gondolati egységek közti szünetek megtartásával javasoltuk gyakorolni a rövid mondatok erejét.
3. A LETETT PONTRA
Ha a mondat végén nincs lent a dallam, a mondat, és ezzel a gondolat “elúszik”. Nem lesz súlya. Ha lent van a dallam, az olyan, mint ha beleálltál volna abba, amit mondtál. Ég és föld a hatása.
+1. A SZEMKONTAKTUSRA
A szemkontaktussal kapcsolatban már mindenki megtanulhatta, hogy milyen fontos gálánsan bánni vele. Jusson mindenkinek, akihez beszélsz. Azonban van valami, ami ennél fontosabb. Hogy mi történik a szemkontaktussal a mondat végén. Orsi bőkezűen osztotta ugyan a szemkontaktust, amikor a mondatai végéhez ért azonban, elkapta. Vagy a jegyzeteibe, vagy a szoba valamelyik sarkába, vagy a lába elé nézett. Mikor kipróbáltuk, hogy milyen ereje van a mondat végén megtartott szemkontaktusnak, azonnal megértette a különbséget. A rövid mondat, letett ponttal a végén, egy kis szünettel, és megtartott szemkontaktussal: na ez az, aminek minden alkalommal elsöprő ereje van. Egyszerűen oda kell figyelni az emberre, mert súlya van a szavának.
Eredmény
Orsi ma már sokkal tudatosabban készül fel a számára fontos megbeszélésekre. Világosabb üzeneteket visz magával. Figyel rá, hogy rövidebb mondatokban, letett pontokkal mondja el a lényeges részeket. Pontosabban látja, mi miatt sikeres vagy sikertelenebb egy-egy megszólalása. Úgy érzi, kollégái is észrevettek valamit a változásból, mert az utóbbi időben jobban figyelnek a véleményére.
Téged is érdekel, hogy mekkora súlya van a szavadnak?
Te is szeretnél végigmenni egy olyan úton, mint Orsi? Felmérni, hogy milyen benyomást teszel kollégáidra, főnökeidre, ügyfeleidre, amikor beszélsz velük. Hogy mennyire megy át az üzeneted? Supertalk™ képzésünk kiscsoportos keretekben pont ebben segít. Ha megadod az email címedet, jelentkezünk nálad, és segítünk elindulni egy úton.
Kedvet kaptál? Tudj meg többet nyílt csoportos képzésünkről: Supertalk™
...valami ilyesmit mondott az egyik résztvevő legutóbbi vezetőképző programunkon. Az egészségügyben dolgozó cég hét felsővezetője szánta rá hétvégéjének nagyobb részét arra, hogy a rájuk szabott képzésünkkel keressen válaszokat arra a kérdésre: hogyan lehetne hatékonyabb a belső és a külső kommunikációjuk.
Remekül lehetett velük dolgozni. Mindannyian szerették volna ezt a problémát gyorsan megoldani. Ahogyan annyi más cég, ők is változáson estek át: növekedésük miatt megháromszorozódott munkatársaik létszáma. Azelőtt viszonylag kicsi, családiasan működő cég voltak, mindenki ismert mindenkit. Most már sok az önálló terület, így a kommunikáció sem úgy működik köztük, mint régen.
Milyen problémákkal szembesültek? Például:
- a labor az épületben fizikailag is elzárva működik. A laborosok mostohagyereknek érzik magukat, a többiek meg azt látják, hogy „ezek” nem is köszönnek, folyton bajuk van, és ha egyáltalán megszólalnak, azt elég gorombán teszik
- vannak olyan feladatok, amelyeket senki nem érez a magáénak, és nehezen akad, aki megoldja őket
- sokkal kevesebb idő jut a felsővezetőknek „csak úgy” beszélgetni, ami azelőtt sok olyan problémát megoldott, aminek különben következménye lett volna
- bár a cégben kifejezetten elvárják a „nyitott ajtó” nyitva tartását, mégis sokan – különböző ürügyekkel – becsukják
- a céges vacsorára – amelyet éppen ezek miatt rendeztek nemrég – csak a munkatársak harmada jött el, de közülük is többen elmentek fél óra után.
- az ügyfélkommunikáció is sántikál: ha – nem túl gyakran, de mégis – reklamál egy ügyfél, és még dühös is, előfordult, hogy ilyen választ kapott: „Honnan tudjam? Fogalmam sincs.”
Két napunk volt rá, hogy eredményre jussunk. Bulcsu kollégámmal ketten dolgoztunk a csoporttal, több emlékezetes pillanatot is átéltünk. Megerősödött bennünk, hogy a legjobb képzéseink azok, amiken a csoport maga dönti el, miről mennyi szó essen. Élvezetes volt látni, hogy a hét rátermett vezető hogyan hozza létre a saját megoldásait, hogyan ijednek meg, amikor látszólag vita van közöttük, és hogyan könnyebbülnek meg, amikor megtapasztalják, hogy ezek az ütközések, viták fontos és jó dolgokat szülnek.
Vezetői programjaink forgatókönyvén sokat dolgozunk előre. Fontosabb azonban, hogy „JELEN” legyünk, és a terv csak amolyan horgony legyen, amihez, ha elsodródnánk, vissza tudjuk húzni a hajónkat. A megoldás ugyanis mindig náluk van, nem nálunk. Mi csak ajtókat nyitunk ki, de ők döntik el, hogy melyiken lépnek be.
Barra Mária - A BARRA™ Intézet szakmai vezetője
Mikor fogalmazódott meg benned először, hogy taníts?
Ez teljesen esetleges dolog volt nálam. Bölcsész képzésre jártem és pénzre volt szükségem egyetemistaként. Először megtanultam a weblapkészítés alapjait, mert könnyű volt vele munkát szerezni. Aztán egyszercsak megkérdezték az ELTE média szakán, hogy nem tartanék-e webszerkesztés gyakorlatot más diákoknak. Sokak szerint jól magyaráztam, úgyhogy jó ötletnek tűnt, így elkezdetem webszerkesztési alapismereteket tanítani. Ott jöttem rá, hogy én ezt szeretem csinálni.
Kertész Gergely / fotó: Ádám Kata
Lassan 14 éve oktatsz, ennyi idő után mi az, ami leginkább motivál?
Egyfelől maga az együttlét és az interakció, az hogy egymásra figyelünk. Másfelől szeretem megmutatni másoknak ami engem lelkesít. Olyan vagyok, aki szereti hirdetni az igét is, de a valódi célom, hogy egy beszélgetést hozzak létre.
A tanítás, trénerkedés rengeteg enrgiát ad, de sokat is kíván. Mivel szoktál feltöltődni?
Leginkább sziklamászással, természetben való semmittevéssel, jó ételekkel és további tanulással.
Mi volt az első tréneri, oktatói élményed, hogyan sikerült?
Mint mondtam, életemben először webszerkesztést tanítottam és csak annyira emlékszem, hogy az első pár alkalommal nagyon izgultam, de aztán rájöttem, hogy minél inkább kiszállok a „tanár megmondja” szerepből, minél inkább együtt fedezünk fel valamit a diákokkal annál jobb lesz mindenkinek. De a legemlékezetesebb talán az volt mikor érvelést, logikát és meggyőzéspszichológiát kezdtem tanítani a BME-n. Ott jöttem rá, hogy ahhoz, hogy jó tanár legyek nem kell mindent tudnom, elég, ha eleget tudok, ami a legnagyobb megkönnyebbülés a tanárnak és valószínűleg a diákoknak is. A kapcsolat és a jelenlét sokkal fontosabb. Ezt hamar megmutatta az is, hogy egyre többet kerestek meg a témák iránt érdeklődő hallgatók.
Minden oktatónak megvan a maga stílusa, hogyan jellemeznéd a tiédet?
Támogató, nagyon figyelek a többiekre. Ugyanakkor intellektuális vagyok, nagyon fontos számomra, hogy legyen világosság.
Mi a katarzis számodra ebben hivatásban?
Az, ha tudok mutatni valamit, ami másokat fellelkesít.
Mit gondolsz, ha a volt tanítványaid csak egyetlen jelzővel jellemezhetnének, mi lenne az?
Türelmes.
Mi vonzott a BARRA Intézethez?
A családias légkör, a lehetőség arra, hogy aránylag kötetlen keretek között dolgozzak.
Ha kapnál egy évnyi fizetést, és egy balatoni nyaralót, hogy írj egy könyvet kommunikációs témában, mi lenne a címe, miről szólna?
„Figyelem és együttműködés” – A kommunikáció a figyelemnél kezdődik. A figyelem felkeltésénél és a közös perspektíva kialakításánál. Ebben nagy szerepe van a türelemnek és a nyitottságnak. Gyakori, hogy éppen itt az első lépéseknél siklik ki minden és veszítjük el az együttműködés lehetőségét. Az együttműködésnél pedig nincs nagyobb emberi erőforrás.
Megjelent egy cikk tegnap a New York Timesban, amiben egy TimeHop nevű appot dícsér az író. Konkrétan úgy fogalmaz, hogy az applikáció egy kriminálisan egyszerű premisszára épül.
Arra egyébként, hogy hozzáférést adsz neki a fotóidhoz, Twitter és Instagram feededhez, és az app elkezdi felszínre hozni az általad már rég elfeledett digitális szemetedet, egy, két, három, vagy akár 10 évvel ezelőttről. Napi egy-egy emlékmorzsát hoz fel neked, általában reggel, te pedig rácsodálkozhatsz, hogy nahát nahát, mik nem történtek veled régen. Innen a név is: Time Hop... ugrálás az időben.
Mindezt egy mai facebook beszélgetés kapcsán emeljük témává, amiben az app kitalálója, és a nagysikerű TimeHop cég alapítója, Jonathan Wegener reagál egy barátja kommentjére:
Lee Semel: Tetszik, hogy úgy jellemezték, hogy "kriminálisan egyszerű premisszára" épül
Jonathan Wegener: Hahaha, nekem is, ez a célom minden termékkel amin dolgozom!
Közületek is sokan dolgoznak valamilyen terméken, szolgáltatáson, cégen. És valószínűleg ti is örülnétek, ha egy NYT újságíró úgy jellemezné a terméketeket, hogy az kriminálisan egyszerű. Unalomig ismételt, mégsem eléggé ismételhető tétel a részünkről, hogy NEM A LEGJOBB TERMÉKEK NYERNEK. És nem a legjobb termékek terjednek el a világban. Hanem azok, amiket az emberek a leggyorsabban megértenek.
A TimeHop esetében jó a névválasztás. És jó az ígéret is, hiszen mindannyian tele vagyunk digitális szeméttel, a TimeHop pedig ebből csinál újrahasznosított, általában szívmelengető tartalmat. (Igen igen, ezt a Facebook is elkezdte, reggelente emlékeztet a régi fényképeidre, bejegyzéseidre... nem találnátok ki, hogy honnan jött nekik az ötlet. Pontosan! A TimeHoptól csórták.
Fotó credit: Jonathan Wegener, Fb
Jonathant egy régebbi Smart Mobile konferenciának köszönhetően ismertük meg, ott adott elő, akkoriban indult a TimeHop, egy klasszikus new yorki startupként. Ezt nemrég otthagyta, elcsábította őt a Snapchat, de egy év után nemrég kiugrott, és most tudatosan nem csinál semmit. Érdemes figyelni rá, mert ahogy mondta a facebookon is: "Hahaha, nekem is, ez a célom minden termékkel amin dolgozom!" Eddig a legtöbb dolog, amin dolgozott, kriminálisan egyszerű lett. És elég jól működött. Lehet rá számítani, hogy hamarosan visszatér valami újdonsággal.
Ennek az egész kis sztorinak tehát a konklúziója: egyszerüsítsétek addig a terméketeket, szolgáltatásotokat, ötleteteket, hogy a NYT újságírója kriminálisan egyszerűnek tartsa azt. És akkor tudni fogjátok, hogy jó úton jártok. (A TimeHop 14M USD kockázatitőkét kapott, utolsó hírek szerint 16M felhasználója volt. A Facebook lépése nyilván nekik sem kedvezett.)
Az amerikai haditengerészet kommandós egysége, a Navy Seals kiképzőtáborának első nyolc hete maga a pokol. A jelentkezők kétharmada már itt kiesik. Egy csónakkal végrehajtott versenyszám során ezen a képzésen az oktatók egy érdekes kísérletet csináltak.
Hat csapat szállt versenybe egymással a győzelemért. Az első öt kör világos eredményt hozott: az A. csapat sorban minden versenyt megnyert, az F. csapat pedig zsinórban ötször futott be utolsó helyen. Látva az eredményeket, az instruktoroknak eszébe jutott valami. Mi lenne, ha fognák az A. csapat vezetőjét, és átültetnék az F. csapat hajójába?
Találjátok ki, mi történt! A következő versenyt az F. csapat nyerte meg. És a következőt is. És a következőt is. Nem azért történt tehát mindez, mert a csapattagok nem voltak elég jók. Hanem mert az F. csapat új vezetője nem tolerált semmit, csak a csapattagok teljes odaadását. A teljesítményével új szinvonalat mutatott, jócskán megemelve társai teljesítményét is.
Az itt idézett történet az Extreme Ownership c. könyvből származik, amit Jocko Willing, volt Navy Seal parancsnok írt.
Hmm. Lehet, hogy nincsenek rossz csapatok, csak rossz vezetők vannak?
Mikor fogalmazódott meg benned először, hogy taníts?
Apukám tanár, szerettem beülni az óráira, a tanári szobában lebzselni. Volt otthon egy pici
táblám és egy hosszú mutogató pálcám, amikkel sokszor játszottam tanárosat. Tehát már
korán megfogalmazódott a gondolat. Később elvégeztem a magyartanári szakot, de nem
gondoltam, hogy magyartanár leszek. Újságíró szerettem volna lenni és kiegészítésnek
szántam, hogy közelebb kerüljek a magyar nyelvhez és a kultúrához. Az iskolai tanítási
kereteket túl kötöttnek tartottam. A Kommunikációs Főiskolán ismerkedtem meg ezzel a
tanítási műfajjal, intenzíven 2-3 napig dolgozunk egy problémán és burokban, téthelyzet
nélkül gyakorolhatunk. Nagyon tetszett. És jobban szeretek együtt dolgozni a
„tanítványokkal”, mint kiállni és mondani a tutit, majd szigorúan számon kérni.
Judit, egyik versenyén...
10 éve oktatsz, ennyi idő után mi az, ami leginkább motivál?
A pénz. Viccelek. Az emberek. Mikor azon gondolkoztunk szüleimmel, mi legyek, merre
tanuljak tovább, egyetlen kikötésem volt. Emberekkel szeretnék együtt dolgozni. Most is ezt
szeretem a legjobban. Elindulunk valahonnan és 2-3 nap alatt hatalmas csodák történnek,
komolyan néha életek változnak meg a szemed előtt és ez csak a kommunikáció. Jó ennek a
részese lenni.
A tanítás, trénerkedés rengeteg energiát ad, de sokat is kíván. Mivel szoktál feltöltődni?
Sporttal. Triatlonozom (úszás, kerékpár, futás) és ez teljesen kikapcsol. Az, hogy a szabadban
vagyok, szép helyeken, teljesen feltölt. Szeretek a szellemi munka után testben is elfáradni.
Mi volt az első tréneri, oktatói élményed, hogyan sikerült?
Egy általános iskola tanárait kellett coacholni. Felvettük videóra ezt az első szereplést. A
szívem a tokomban dobogott. Visszanéztem gyorsítva, a névtábla a mellkasomon hullámzott.
De nagyon jól sikerült. Egy embert leszámítva, aki kiszúrta a kamerát, ami engem vett, nem
sejtették, hogy ez az első szereplésem.
Minden oktatónak megvan a maga stílusa, hogyan jellemeznéd a tiédet?
Én elég pragmatikus vagyok. Szeretem a megfogható dolgokat, ezért nagyon fontosnak
tartom, hogy elvihető és használható tudást adjunk, nem mindenkinek ugyanazt, de
mindenki találja meg a számára leghasznosabbat. Fontos, hogy a változás elinduljon.
Emellett támogató is vagyok. Tudom, hogy egy – egy szituáció mennyire stresszes. És
mindent elkövetek, hogy ezeket a helyzeteket megkönnyítsem.
Mi a katarzis számodra ebben hivatásban?
Ha a képzés végére minden a helyére kerül. Ha elkezdik a résztvevők használni a tanultakat
és ettől egészen más benyomást keltenek. Sokkal érthetőbbek legyenek, az menjen át, amit
szeretnének.
Mit gondolsz, ha a volt tanítványaid csak egyetlen jelzővel jellemezhetnének, mi lenne az?Mosolygós.
Mi vonzott a BARRA Intézethez?
Kommunikációt és pedagógiát (magyartanári szakot) végeztem. Itt tökéletes kombinációt
találtam erre a két érdeklődési körre. Izgalmas volt, hogy annyi munkahelyre, annyi
munkakörbe nyerek betekintést. Nekem ez volt az első munkahelyem, de mégis, mintha már
rengeteg helyen dolgoztam volna.
Ha kapnál egy évnyi fizetést, és egy balatoni nyaralót, hogy írj egy könyvet kommunikációs
témában, mi lenne a címe, miről szólna?
A címen még gondolkodnom kell, de motivációról és az önmagunkkal való kommunikációról
szólna. Sport és pozitív kommunikáció egyvelege lenne. Sportolok és edző is vagyok, persze
itt is fontos a szaktudás, a jól felépített edzésterv, taktika, de ez ma már alap. Azt gondolom
a jó teljesítmény 80%-ban hozzáállás és kommunikáció kérdése. A kommunikáció továbbra is
népszerű téma, sokan érzik, hogy fontos, mert megtapasztalták már, hogy milyen az, ha nem
jó. Egyre népszerűbb téma a boldogság kutatása, nem kell magyarázni, hogy miért. És
szerencsére egyre többen sportolnak. Szóval tuti bestseller lenne. :)
Mikor fogalmazódott meg benned először, hogy taníts?
Ez a fogalom vagy attitűd, amit a tanítás szó kifejez, egyre távolabb áll tőlem. Sokkal dinamikusabbnak látom ezt a viszonyt annál, hogy nálam van a "Bölcsek köve", a "Megfejtés" a "Válasz" egy-egy önkifejezési krízisre, stb. Inkább a kollektíven katartikus pillanatot keresem, amikor egy-egy erős beszélgetés hevében hirtelen nem is fontos, és nem is lehet pontosan tudni, hogy ki fogalmazott meg egy revelatív gondolatot.
Lassan 20 éve oktatsz, ennyi idő után mi az, ami leginkább motivál?
Az, amikor valaki visszatalál az őszinte önkifejezés erejéhez, amikor újra felfedezi a kommunikációs stílusát, és hirtelen olyan jelenléttel szólal meg, hogy úgy érzed, muszáj rá figyelned.
Amikor egy intenzív közös munka során valaki ezt a figyelmet megéli, és látod, hogy felrázza a "szerepjátékban" töltött szendergésből ez az élmény, és úgy megy el a képzésről, hogy tudod, hogy mostantól könnyebben visszatalál ehhez a hanghoz önmagában.
A tanítás, trénerkedés rengeteg enrgiát ad, de sokat is kíván. Mivel szoktál feltöltődni?
Sok podcastot hallgatok (most épp a 3. évadot Malcolm Gladwell egészen különleges Revisionist Historyjáből).
Mi volt az első tréneri, oktatói élményed, hogyan sikerült?
A BKI-n tartottam az első érveléstechnika tréningemet. Teljesen le voltam dermedve. Sokat őztem, hebegtem-habogtam, akadoztam. Aztán volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, hogy ez az egész téma fontosabb nekem, mint hogy mit gondolnak rólam mint trénerről. Lehet, hogy most fogok utoljára tanítani, de még figyelnek rám. Elmondhatok valamit, amiről rengeteget tanultam, olvastam és a hasznukra lehet. És onnantól csak azzal foglalkoztam, hogy ezt az üzenetet valahogy lerakjam, mint valami terhet. Nem is tudom, lehet, hogy te is ott voltál ezen az alkalmon - nem emlékszem pontosan. De nem sokkal később beszélgettünk, és elmondtad, hogy mennyire elindított benned valamit az egyik gondolatom. Akkor ettől valahogy megértettem, hogy ez az egész nem rólam szól, hanem ezekről a közös katarzisokról.
Minden oktatónak megvan a maga stílusa, hogyan jellemeznéd a tiédet?
Inspiratívnak és spontánnak szoktak titulálni az értékelő lapokon, de csak mert lefizetem őket.
Mi a katarzis számodra ebben hivatásban?
Amikor egy képzésen valaki megtalálja magában a hangját: a saját szerepmentes önkifejezése hangját - amit talán már elveszettnek hitt, vagy amit olyan mélyre rejtett, hogy nem is hitt a létezésében igazán, és hirtelen olyan ereje lesz a mondanivalójának, hogy megáll a kés a levegőben.
Mit gondolsz, ha a volt tanítványaid csak egyetlen jelzővel jellemezhetnének, mi lenne az?
Személyes, közvetlen. (Ezeket szeretném kapni.)
Mi vonzott a BARRA Intézethez?
Nagyon sokat és régóta dolgozunk már együtt, ilyenkor nehéz az ilyesmit szétszálazni. Most azt mondanám, hogy az egyedi fejlesztői szemlélet és a kutatómunkára való igény.
Ha kapnál egy évnyi fizetést, és egy balatoni nyaralót, hogy írj egy könyvet kommunikációs témában, mi lenne a címe, miről szólna?
Átmennél a Turing-teszten? - valami ilyesmi címet adnék. Megtanultunk üzenet nélkül beszélni és nem figyelni. Ez egy teljesen új kommunikációs helyzet, ami teljesen új kihívások elé állítja az önkifejezést. Erről nagyon szívesen írnék.