A képzés célja

Olyan képzés, amelynek során kiderül, hogy a kommunikáció egészen más, mint aminek látszik: nem velünk született adottság, hanem mérhető és fejleszthető képesség. Az intézetünk által kifejlesztett Kommunikációs Inttelligencia, a CQ Teszt™ segítségével először megmérjük a kommunikációs képességek szintjét. A teszt olyan speciális tükröt tart a résztvevők elé, amely megmutatja erősségeiket és azt is, hogy pontosan min lenne érdemes javítaniuk. A képzésen a teszt által mért 15 kommunikációs eszköz profi használatát alakítjuk ki, miközben képessé tesszük a résztvevőket a képzést követő egyéni továbbfejlődésre is.

Várható eredmény

A gyakorlatba gyorsan átültethető eszközök használatával (és sok helyzetgyakorlattal) a résztvevők megtanulják tudatosan használni kommunikációs eszköztárukat úgy, hogy „átmenjen az üzenet". Képesek lesznek felkelteni és fenntartani a figyelmet – ezzel minden kommunikációs helyzetben (tárgyalás, prezentáció, vita, stb.) eredményesebbek és tudatosabbak lesznek.  

Kinek ajánljuk?

Ezt a képzést mindazoknak ajánljuk, akiknek fontos a gyors, egyértelmű és sikeres kommunikáció. Eddigi résztvevőink szerint ezt a képzést mindenkinek el kellene végezni, aki az üzleti életben, akár csapatban, akár vezetői szerepben helyt akar állni. 

Rövid tartalom

A CQ Teszt™ eredményeinek megbeszélése. Kommunikációs eszközök azonosítása. Hogyan irányíthatom az eszközöket? Mitől látnak magabiztosnak? Hogyan válhatok emlékezetessé? A testbeszéd eszköztára. A szerkesztés alapjai – ha a fejemben összeállt, el is tudom mondani. A figyelem felkeltése és megtartása. A lámpaláz leküzdése. A fejlődés mérése – záró CQ Teszt™.

A képzés két napos, csoportlétszám maximum 12 fő. A képzést megelőzően a CQ Teszt™ felvétele szükséges.