Sam Altman egy amerikai vállalkozó, befektető, programozó és blogger. A Y Combinator és az OpenAI társelnöke. 2019 elején írt egy blogbejegyzést How to Be Successful címmel, amit az eddigi legfontosabb írásának tulajdonított, és van is benne valami… amit 34 évesen megtanult a sikerről, azt bele is írta. Itt ma csak egy pontot emelünk ki a tizenháromból, de érdemes elolvasni a komplett írást is.

Legyen majdhogynem túl sok önbizalmad!
”Az önbizalom rendkívüli erő. A legsikeresebb emberek, akiket ismerek szinte téveszmések ebben. Idejekorán fejleszd ki ezt a képességedet. Ahogy nő az ítélőképességedet igazoló adatpontok száma, és ahogy képessé válsz konzisztensen eredményeket letenni az asztalra, úgy bízz magadban egyre inkább. Ha nem hiszel magadban, nehezen engeded majd meg magadnak, hogy ellentétes véleményed legyen a jövőről. Pedig éppen ott hozható össze a legtöbb érték. Emlékszem, amikor Elon Musk körbevezetett a SpaceX gyárban sok évvel ezelőtt. Részleteiben beszélt róla, hogy a rakéták valamennyi alkatrészét ők gyártják, de ami a legélesebben bevésődött az emlékembe az az arcán megjelenő totális meggyőződés volt, miközben arról beszélt, hogy nagy rakétákat küld majd a Marsra. Távozásomkor azt gondoltam, hogy “nna, hát akkor így fest a meggyőződés mércéje.”

Az önbizalmat önismerettel kell kiegynsúlyozni. Régen utáltam a kirtika minden fajtáját, és aktívan kerültem. Ma igyekszem mindent meghallgatni azzal a feltételezéssel, hogy igaz lehet, és utána döntöm csak el, hogy teszek-e valamit a dologgal kapcsolatban vagy sem. Az igazság keresése nehéz és gyakran fájdalmas, de ez az, ami elválasztja az önbizalmat az önámítástól.”

Comment